Sevcsenko-emlékünnepség a főiskolán

2014. március 20., 07:26 , 688. szám

Március 13-án emlékeztek meg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanárai, diákjai Tarasz Sevcsenko születésének 200-ik évfordulójáról.

A főiskola Filológia Tanszékének Ukrán Tanszéki Csoportja által szervezett megemlékezésen az 1814. március 9-én Morinci faluban született, költőként, prózaíróként, festőként egyaránt elismert Sevcsenko életútja és számos műve is bemutatásra került.

Elsőként Csonka Tetjána, a tanszéki csoport docense tartott előadást Tarasz Sevcsenko – a próféta címmel. Majd színpadra léptek a diákok. A főiskola Ladányi Katalin által vezetett kórusa Sevcsenko-műveket énekelt, a tanszéki csoport diákjai által pedig nem csupán a szerző művei, hanem életének jelentős mozzanatai is életre keltek. Elhangzottak legjelentősebb művei (magyar nyelven is) – hol szóban, hol dalban –, de betekintést nyerhettek az érdeklődők szerelmi életébe is, hisz a diákok által megelevenedtek a Sevcsenko életében nagy szerepet játszott nőalakok. Sor került egy előadásra is, amelyben Petőfi Sándor és a kétszáz éve született költő munkásságában fellelhető hasonlóságokról, párhuzamokról volt szó.

A műsor alatt a főiskola diákjai megkoszorúzták Sevcsenko Beregszászban, a róla elnevezett utcában, az 5. számú középiskola falán lévő emléktábláját.

A rendezvény zárásaként Tarasz Sevcsenko Végrendelet című műve hangzott el eredeti nyelven, majd magyarul, angolul és németül is.

E. R.