Szórványvidéken oktatók konferenciája

2014. március 27., 08:11 , 689. szám

A vasárnapi iskola helyzete Kárpátalján. Szókincsfejlesztés, identitáserősítés címmel került megrendezésre március 21–23. között a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetségnek (KMPSZ) a szórványvidéken oktató pedagógusok számára szervezetett konferenciája. A konferenciának a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (KMF) adott otthont.

A főiskola Apáczai Csere János Könyvtárának olvasótermében elsőként Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke köszöntötte a Rahóról, Bustyaházáról, Viskről és a szórványvidék más településeiről érkezett pedagógusokat. Orosz Ildikó mint a főiskola elnöke röviden vázolta a beregszászi felsőoktatási tanintézménnyel kapcsolatos újdonságokat, melyek a szórványvidék diáksága számára is hasznosak lehetnek. Elmondta, hogy a KMF-nek külön felsőfokú szakképzési intézete lesz, mely a 9. osztályt elvégzett tanulókat célozza meg, és a szórványvidék magyar iskoláinak tanulóit is szeretettel várják ide. A diákok óvoda-, illetve szociálpedagógia, könyvelői, alkalmazott matematika, valamint turisztika szakirányokra felvételizhetnek.

Orosz Ildikó felhívta a figyelmet arra: a szórványvidéki magyarság esetében különösen fontos, hogy a gyerekek ne szégyelljék, hanem merjék vállalni magyarságukat. A kérdésben a pedagógusra mint a gyerekek istápolójára különösen fontos feladat hárul.

Takács Mária, a KMPSZ új szórványprogram-koordinátora köszönetet mondott elődjének, Punykó Máriának a biztatásért és a szórványban oktató pedagógusok lelkiismeretes, éveken át tartó segítéséért.

A pénteki nap folyamán fellépett a „Bagolyvár” bábcsoport. Majd Hogyan tovább, vasárnapi iskola? címmel Takács Mária tartott előadást.

A konferencia vendégelőadói – Hutzler Vilmos és Szabó Edit – a magyarországi Vasárnapi Iskola Alapítványtól érkeztek: ők a szombati nap folyamán tartottak színvonalas, ötletgazdag előadásokat. Készségfejlesztés és nyelvtanulás játékkal, tánccal az óvodában címmel Szilágyiné Tóth Gabriella óvónő tartott előadást, majd a szombati napot Szilágyi László koreográfus, a KMF előadója vezetésével táncház zárta.

A konferencia vasárnapi záróelőadását Punykó Mária tartotta meg A gyermekirodalom szerepe a szókincsfejlesztésben címmel, majd a résztvevők összegezték a konferencia tapasztalatait.

F.Zs.