A tavalyi mód szerint…

Húsvétvasárnapi népszokás Szalókán

2014. április 24., 00:43 , 693. szám

Húsvét a feltámadás, az újjászületés ünnepe: a keresztény egyház ilyenkor emlékezik meg Jézus feltámadásáról, és ilyenkor köszöntjük a tavaszt, a természet újjáéledését is. Húsvét időpontját 325-ben állapította meg a niceai zsinat a napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnapot kijelölve. A húsvéthoz szinte minden népnél rengeteg szokás kötődik. A magyar falvakban a néprajzkutatók szerint már a XI. századtól megünneplik Krisztus feltámadását, amelyhez számtalan népszokás kapcsolódott az évszázadok során. A húsvéti népszokások nagyobb része mára már feledésbe merült, nem így az ungvári járási Szalókán, ahol a locsolózás mellett máig fennmaradt egy húsvétvasárnapi népszokás, a „gubázás”.

A falu legényei húsvétvasárnap késő délután idén is összeverődtek, a legidősebb legény gubát vett magára, egy nagy csengősbotot a kezébe, és nyakukba vették a falut. Minden lányos házhoz betértek, függetlenül az ott élő lány korától, és hangosan elmondták a következő mondókát: „A tavalyi mód szerint / egy kis hátramaradt restáció nem sokból áll / egy pár (két pár stb. a lányok számától függően) tojást adj ki lelkem, ne tartóztass sokáig, / rossz a lovunk, nincs abrakunk / még ma a Haracsinán is túl kell jutnunk. / Isten neveljen apádnak, anyádnak örömére, / más emberek tiszteletére, becsületére. / Bút se láss, kárt se vallj, / sokáig élj, meg se halj. / Nagyot nőj!!!” Ilyenkor a lányok, vagy ha kicsik még, akkor az édesanyjuk annyi pár nyers tojást tesz a fiúk kosarába, ahány lány van a háznál. A fiúknak sietniük kell, hisz éjfélig minden lányos házhoz oda kell érniük. Senkit nem szabad kifelejteni!

Húsvét utáni kedden a fiúk összejönnek, leggyakrabban egy üres, senki által nem lakott portán, úgymond „tojást sütni”. Ilyenkor a tojásból készült ételek mellett persze jóféle itókákat is szoktak fogyasztani, amit a legények sorába akkor és ott felvett legfiatalabb fiúknak a kötelessége magukkal hozni.

Ez a hagyomány Kárpátalján egyedül a Tisza-parti Szalókán él, de ott sem tudja megmondani senki, hogy mennyire régi ez a szokás. Az viszont biztos, hogy több száz éves múltra tekint vissza, s reméljük, még sokáig láthatják, akik húsvétvasárnap este Szalókán járnak.

Badó Zsolt