Jótékonysági vásár a csapi magyar iskoláért

Segítettek a gyerekek, a szülők és a helyi KMKSZ-alapszervezet

2014. május 22., 06:44 , 697. szám

Múlt szombaton jótékonysági zsibvásárt szerveztek tanulók, tanárok és szülők, valamint a nemrég alakult Csapi KMKSZ Nyugdíjasklub tagjai a Csapi 2. Számú Széchenyi István Középiskolában. A gyerekek megunt tárgyaikat, játékaikat, könyveiket bocsátották áruba, míg a nyugdíjasklub tagjainál egységes, egyhrivnyás áron kaphatott mindenki a finom süteményekből, szendvicsekből és a kompótból. Végül minden elkelt, és az anyák napi rendezvényen felajánlott összeggel kiegészítve összesen négyezer hrivnya bevétel gyűlt össze, ezt toldotta meg a helyi KMKSZ-alapszervezet azzal a hatezer hrivnyával, amit korábban egy jótékonysági szüreti bál alkalmával gyűjtöttek össze.

Az akció kapcsán Balogh Lívia, a KMKSZ Csapi Alapszervezetének és az iskola szülői tanácsának elnöke az esemény kapcsán elmondta: „Ukrajna szűkös anyagi lehetőségei miatt nem jut forrás iskolánk rendszeres nyári felújítására. Az osztálytermek kifestésének költségeit a Csapi 2. Számú Széchenyi István Középiskolában az osztályok szülői tanácsai magukra vállalták, de mindig nagy fejtörést okoz az intézmény vezetésének, hogy honnan teremtse elő a pénzt a közösségi helyiségek (konyha, étkezde, tornaterem, folyosók és mellékhelyiségek) felújításához. Ennek a feladatnak a megoldását kívántuk elősegíteni a mostani akcióval, illetve KMKSZ-alapszervezetünk korábban jótékonysági szüreti bálon az iskola számára egy belső színpadra gyűjtött, amit helyhiány miatt máig nem sikerült felállítani, így most az akkor összegyűlt hatezer hrivnyát is felajánlottuk az iskola felújítására.

Egyébként a jótékonysági vásár jó tapasztalataiból kiindulva úgy döntöttünk, hogy a gyűjtést a KMKSZ június 22-i gyermeknapi rendezvényén folytatni fogjuk, ott is kitesszük majd az urnát, hogy aki szeretné, az támogathassa a csapi magyar iskolát.”

Badó Zsolt