Az ingatlan tulajdonjogának bejegyzéséről

2014. június 12., 06:10 , 700. szám

„Kérem, írja meg, mennyi idő alatt köteles kiadni a lakás tulajdonjogára vonatkozó igazolást a regisztrációs szolgálat, ha a tulajdonjogról a bíróság döntött!”

– Ukrajna törvénye az ingatlantulajdonra vonatkozó tárgyi jogok és jelzálogterhelésük állami nyilvántartásáról 15. paragrafusának 5. része értelmében a tulajdonjog állami regisztrációjának (vagy a regisztráció elutasításának) legfeljebb öt munkanapon belül meg kell történnie (kivéve azokat az eseteket, melyeket e paragrafus 7. része sorol fel). Az öt nap a regisztrációra vonatkozó kérvénynek, illetve az ezen jogszabály és a többi vonatkozó normatív dokumentum által a regisztráció elvégzéséhez előírt többi okmánynak az állami nyilvántartó szervhez történő benyújtása pillanatától számít.

Ily módon az öt munkanap letelte után írásban kérheti a regisztrációs szervtől, hogy adjon hivatalos magyarázatot arra, hol tart kérvényének kivizsgálása, illetve mi az oka a törvényileg meghatározott bejegyzési határidő túllépésének. E hivatalos válasz alapján, vagy annak megtagadására hivatkozva a polgárnak a továbbiakban jogában áll polgári peres eljárásban kérni a bíróságtól a tulajdonjog bejegyzését, illetve adott esetben a bejegyzési határidő túllépése által okozott kár megtérítését is.

hk