Kaszonyi lett a pünkösdi király

2014. június 12., 06:10 , 700. szám

Huszonnégy bátor ifjú versengett június 10-én a pünkösdi király címért a Nagyberegi Tájházban, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet által rendezett – ebben a tanévben – utolsó foglalkozáson.

A játszani, erejüket és ügyességüket megmutatni vágyó 24 ifjú legénynek egy népi játékokból álló, több körben zajló sorversenyen kellett megmutatniuk, mire képesek a pünkösdi király címért. Mindeközben Kész Barnabás, salánki hagyományőrző, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára ismertette a különböző játékok történelmi hátterét, jellegzetességeit, szabályait. A versenyzők előbb gólyalábon futottak versenyt, majd „nyári sílécet” húztak, s abban igyekezték megelőzni ellenfeleiket. Ezután jött a diótörés, a kakas- és csirkeütés, valamint a bothúzás. Így tehát ügyességüket, erejüket egyaránt megcsillogtathatták.

Az utolsó versenyszámban, vagyis a döntőben két ifjú mutatta meg erejét és állóképességét. A versenyszám ihletője Arany János Toldi című művének főhőse, Toldi Miklós volt, aki a történet szerint egy kezével emelt fel egy petrencésrudat, megmutatva azzal Laczfi nádornak és seregének a Budára vezető utat. A „kis Toldiknak” egy kis Toldiknak való rudat kell megtartaniuk, s nem is vallottak szégyent, hiszen közel 1 perc 20 másodpercig bírták kellő magasságban tartani azt. A megmérettetésből végül a mezőkaszonyi Buda Attila került ki győztesként. Neki Kudlotyák Krisztina, a Pro Cultura Subcarpathica igazgatója adta át a pünkösdi királyi koronát, ő pedig Sütő Barbarát választotta pünkösdi királynőnek. Üres kézzel viszont senki nem tért haza: a versenyzők mindegyike – az élményen túl – a Pro Cultura Subcarpathica ajándékaival lett gazdagabb.

Játék után Kricsfalusi Miklós vezetésével táncház következett, amelyhez a talpalávalót a Borzsa-Vári népi zenekar húzta. A rendezvény létrejöttét az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.

er