Másodszor is Nagydobrony lett a győztes

II. Kárpátaljai Buzánszky Jenő Labdarúgókupa

2014. június 19., 06:00 , 701. szám

Nagydobronyban nyolc csapat részvételével bonyolította le a tehetséges gyerekeket felkarolni igyekvő „Genius” Jótékonysági Alapítvány az immár második Kárpátaljai Buzánszky Jenő Labdarúgókupát, amelynek során általános iskolás korú fiatal labdarúgó palánták mérhették össze ügyességüket és tudásukat. A tornát idén is a Nagydobronyi Középiskola csapata nyerte, melynek tagjai jutalomként egy hetet tölthetnek a Balaton-parti Fonyódon.

A Nagydobronyi Középiskolában gyászszünettel kezdődött a II. Kárpátaljai Buzánszky Jenő Labdarúgókupa, majd minden játékos és edző karjára gyászszalag került, hisz a rendezvény előtt két nappal hunyt el Grosics Gyula, az aranycsapat legendás kapusa, illetve a kelet-ukrajnai harcok áldozataira is emlékeztek a szervezők.

A megnyitón Váradi Natália, a „Genius” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója köszöntötte a csapatokat és kísérőiket, majd köszönetet mondott a támogatásért a magyarországi Emberi Erőforrás Támogatáskezelőnek, valamint a helyszínt biztosító Nagydobronyi Középiskolának, és bejelentette, hogy Balogh Vilmosnak, a fonyódi NIKÉ Sportegyesület Magyar Sportakadémia elnökének köszönhetően a győztes csapat tagjai július 28. és augusztus 2. között egy hetet Fonyódon pihenhetnek és sportolhatnak a Balaton partján. A teljes ellátást és az utaztatás költségeit a sportakadémia állja.

A csapatokat és edzőket köszöntötte dr. Mélykuti Ferenc beregszászi magyar konzul, dr. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, Kulin Zoltán, a Kárpátalja Megyei Állami Televízió- és Rádiótársaság vezérigazgató-helyettese, a torna egyik ötletadója, aki elmondta, hogy előző nap délig úgy volt, hogy maga Buzánszky Jenő fogja átadni a díjakat, de barátja, Grosics Gyula halála annyira megviselte, hogy lemondta a kárpátaljai utat, de bízik abban, hogy jövőre, a harmadik Buzánszky-kupán majd itt lehet. Köszöntötte továbbá a csapatokat Szilvási Zoltán, Nagydobrony polgármestere és Kántor József, a Nagydobronyi Középiskola igazgatója.

Maga a Kárpátaljai Buzánszky Jenő Labdarúgó-kupa a három Zoltánnak, az MR1 Kossuth Rádió intendánsának, Pásztor Zoltánnak, a Magyar Rádió szolgáltatási vezérigazgató-helyettesének, Ujhelyi Zoltánnnak, valamint Kulin Zoltánnak, a Kárpátalja Megyei Állami Televízió- és Rádiótársaság vezérigazgató-helyettesének a közös ötlete volt, akik Ungváron szervezték meg tavaly decemberben az első tornát. Ott jelen volt a 49-szeres válogatott, Buzánszky Jenő bácsi is, aki igyekezett tanácsaival is segíteni a fiatal focistákat. Akkor állapodtak meg a lebonyolítási rendben a résztvevő csapatok, például ott határozták el, hogy a következő évi tornát mindig a győztes csapat iskolája rendezheti majd.

A torna elején két négy csapatból álló csoportba sorsolták a részt vevő csapatokat, amelyek körmérkőzéssel döntötték el, hogy melyik négy csapat játszhatja le az elődöntőket, végül pedig a döntőt és a harmadik helyért vívott meccset.

A döntőt a Nagyberegi Középiskola és a Nagyberegi Református Líceum közös csapata és a tavalyi győztes, a Nagydobronyi Középiskola csapata játszotta. A rendes játékidőben egyik csapat sem tudott a másik fölé kerekedni, így végül büntető-párbaj döntött. Az első körben egyet-egyet hibázott mindkét csapat, de végül a nagydobronyiak kapusa, Szilvási Szabolcs kivédett egy büntetőt a döntő pillanatban, így neki is köszönhetően másodszor is a Nagydobronyi Középiskola csapata nyerte el a kupát.

Szilvási Szabolcs közvetlenül a meccset követően elmondta: „A döntőben inkább a nagyberegiek támadtak. Meg kellett fognom néhány veszélyes labdát. Az utolsó büntetőnél, amikor a lövő játékos letette a labdát, kinézte a sarkot. Gondoltam, hogy oda fogja rúgni.”

A torna legjobb mezőnyjátékosának választott Ács Szabolcs, a Nagyberegi Református Líceum tanulója szerint: „A dobronyiak jobbak voltak, szervezettebben játszottak. De nekünk is megvoltak a lehetőségeink, sajnos, én is többet elrontottam, a fiúk is hibáztak. A tizenegyesek előtt Fonyódra gondoltam. Húú! Nagyon jó lett volna ott lenni egy hetet. Én egyébként oda megyek most tanulni sportiskolába, de a többiek is nagyon szerettek volna eljutni oda. Majdnem sikerült. Nagyon sajnálom.”

A nagydobronyiak és nagyberegiek mögött a harmadik helyet a Szernyei Általános Iskola csapata nyerte, negyedik a Szőlősgyulai Általános Iskola csapata lett.

A torna legjobb kapusának járó díjat Szilvási Szabolcs, a gólkirálynak járót Szanyi Sándor kapta, mindketten a nyagydobronyi csapat játékosai.

dózsa