Zenés, tipegős közösségépítés

2014. június 26., 06:05 , 702. szám

A Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület június 19-én Zenés tipegő képzést szervezett. A képzésen olyan fiatal anyukák és pedagógusok vettek részt, akik szerettek volna betekintést nyerni a 0–3 éves kisgyermekek zenei nevelésébe, és a baba-mama foglalkozás menetébe. A délelőtti elméleti és zenei képzés után a Szürtében már több mint egy éve működő baba-mama klubban megtekinthették és gyakorolhatták a Zenetipegő megvalósulásának módszertanát is.

Molnár Eleonóra, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület elnöke megkeresésünkre elmondta: a baba-mama klub nagyon fontos közösségi forma. Olyan kikapcsolódási forma a kisgyermekes anyukáknak és a gyermekeiknek, ahol a zenei és közösségi nevelés magyar népdalok, mondókák, gyermekjátékok segítségével valósul meg, így ezen alkalmak egyben az önazonosságukra is hatnak.

„Az évek során több olyan képzésen és zenés baba-mama foglalkozáson is részt vettem Magyarországon, amelyek témája a kisgyermekek és szüleik zenei nevelése volt. Nagy hatással volt rám tavaly nyáron Gállné Gróh Ilona Ringató továbbképző tanfolyama, ahol olyan elhatározásra jutottam, hogy itthon legalább a szülőfalumban szervezek egy baba-mama zenés foglalkozást, mivel vidékünkön nagyon hiányos ennek gyakorlása” – nyilatkozta lapunknak Nagyné Fekete Zsuzsanna, a képzés vezetője. Molnár Eleonóra teljes mértékben támogatta ezt a gondolatot, s az egyesület támogatásával sikerült az Ungvári járásban két településen elindítani a Zenetipegő foglalkozást, valamint megtartani egy olyan képzést, ahol a zene- és óvodapedagógus jelentkezők betekintést nyertek a 0–3 éves korú kisgyermekek zenei nevelésének szakaszaiba, és megismerkedtek a baba-mama zenés foglalkozás zenei anyagával, levezetésének módszereivel.

A Zenetipegő fő célja, hogy az anyukák megismerjék és megtanulják a gyermekeikkel való együtténeklést, játszást vagy éppen felelevenítsék mindazokat a népi gyermekjátékokat, népdalokat, amiket egykor ők is szüleikkel együtt énekeltek, játszottak. Ezek az alkalmak fejlesztik a ritmusérzéket, a zenei hallást, az éneklési készséget, hatnak a gyermek értelmére, testi fejlődésére, hiszen a zene lüktetése jó irányba befolyásolja a mozgáskoordinációt, megkönnyítik a közösségbe való beilleszkedést, mélyítik a szülő és gyermek közötti kapcsolatot.

A programot a Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány támogatta.

n.r.