Perelhetők-e a segélyt leállító hivatalnokok?

2014. július 3., 07:18 , 703. szám

„Nem kapjuk többé a kisjövedelmű családoknak járó segélyt. A hivatalban azt mondták, azért állították le a folyósítását, mert eltitkoltam a bónuszokat, amelyeket a banktól kaptam, holott azokról csak azt követően szereztem tudomást, hogy benyújtottam a hivatalnak a segély igényléséhez szükséges dokumentumokat. Azt is közölték, hogy az új jogszabályok értelmében ezután még fél évig nem leszek jogosult a segélyre. Kérem, árulja el, hogy mit tehetek az ügyben. Talán forduljak a bírósághoz?”

– Ukrajna törvénye A kisjövedelmű családoknak járó állami szociális támogatásról 7. paragrafusa értelmében, ha a család szándékosan pontatlan információkat közölt, vagy információkat tartott vissza, amelyek befolyással voltak vagy befolyással lehettek volna a kisjövedelmű családoknak járó állami szociális támogatásra vonatkozó jogosultság, vagy a támogatás mértékének megállapítására, a támogatás folyósítása megszűnik attól a hónaptól kezdve, amelyben a szabálysértésre fény derült. Az állami szociális segély újabb időtartamra történő megítélésére ezután legkorábban a szabálysértés megállapítása hónapjának első napjától számított hat hónap elteltével kerülhet sor. Vagyis amennyiben szándékosan titkolta el a hivatal elől a szóban forgó bevételt (a bónuszokat), a hatóság jogosan tagadta meg öntől hat hónapra a segély ismételt igénylésének lehetőségét.

Ellenkező esetben viszont, ha tehát úgy tartja, hogy a hatóság valamely döntése, eljárása vagy tétlensége miatt sérültek a jogai, szabadsága vagy érdekei, Ukrajna Adminisztratív Perrendtartási Kódexének 6. paragrafusa értelmében önnek jogában áll a szóban forgó Kódex által megállapított rendnek megfelelően az adminisztratív bírósághoz fordulni jogorvoslatért. Ehhez tanácsos kikérnie ügyvédje véleményét, aki tájékoztatást nyújthat az eljárás menetéről, várható kimeneteléről és – sajnos – várható költségeiről is.

hk