Az együttműködés erősítése a cél

2014. július 30., 17:19 , 707. szám

A nemzeti érdekek európai parlamenti képviseletéről, az ukrajnai válságról, illetve a határ menti együttműködésről tárgyalt szerdán Szabolcs-Szatmár-Bereg megye vezetőivel Nyíregyházán Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács alelnöke.

A kárpátaljai politikusokat fogadta Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke, akivel mindenekelőtt az együttműködés lehetőségeit vették számba. Különösen örvendetes, hogy európai parlamenti képviselőként Bocskor Andrea feladata lesz az elkövetkező öt évben Szabolcs-Szatmár-Bereg megye érdekeinek brüsszeli képviselete – hangzott el egyebek mellett.

„Seszták elnök úr tájékoztatott bennünket azokról a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei fejlesztési tervekről, amelyekben várhatóan együtt tudunk működni a jövőben – mondta el a Kárpátalja hetilapnak Brenzovics László. – Különös hangsúlyt fektettünk az Európai Unió által támogatott határ menti fejlesztési projektekre, azon belül is mindenekelőtt az újabb határátkelők megnyitására, illetve a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére.”

A továbbiakban a tárgyalásokba bekapcsolódott Kozma Péter Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kormánymegbízott. A felek tájékoztatták egymást a kialakult helyzetről, különös tekintettel az ukrajnai válságra. Egyetértés alakult ki a megbeszélés résztvevői között a tekintetben, hogy ebben a helyzetben még szorosabbra kell fűzni a kapcsolatokat Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja, illetve a kárpátaljai magyarság között. Folyamatosnak kell lennie a két régió közötti információáramlásnak, hiszen az ukrajnai helyzet hatással van a kelet-magyarországi térségre is, fontos az együttműködés a felmerülő problémák megoldásában – hangzott el egyebek mellett.

Brenzovics László a megyei önkormányzat nevében kárpátaljai látogatásra hívta meg vendéglátóit.

A megbeszélést követő sajtótájékoztatón a Szabolcs Online jelentése szerint Seszták Oszkár hangsúlyozta: sorsközösségben élünk Ukrajnával, fontos számunkra a kárpátaljai magyarság sorsa, ezért van nagy jelentősége annak, hogy a Fidesz–KDNP nemzeti listájáról egy beregszászi politikus, Bocskor Andrea bejuthatott az Európai Parlamentbe.

„Bizottsági tagságaimon keresztül információkhoz juthatok, a plenáris ülésen pedig képviselhetem Ukrajna és a kisebbségek ügyét” – mondta el Bocskor Andrea.

Brenzovics László arról beszélt az újságírók előtt, hogy a Kárpátalja magyarlakta területein zajló tüntetéseknek nincs nemzetiségi jellegük, a megmozdulások a mozgósítások és a háború ellen irányulnak.

„Ukrajnának haza kellene hívnia a világ számos pontján szolgáló békefenntartóit, és nem falusi fiúkat, édesapákat küldeni harcolni. Ezt az őrületet minél rövidebb idő alatt le kell állítani” – idézte a Szabolcs Online a kárpátaljai önkormányzat alelnökét, aki szerint Brüsszelnek most az a feladata, hogy előmozdítsa a háború befejezését.  

szcs