Ha a földért nem jelentkezik örökös

2014. augusztus 21., 07:10 , 710. szám

„A községi tanács területén az utóbbi időben néhány földrészleg tulajdonosa elhunyt, de sem az örökösök, sem a végrendelet végrehajtói nem jelentkeztek. Tekintettel arra, hogy az örökség részét képező földrészlegek fenntartást, gondozást, s egyéb, a megőrzésükre irányuló intézkedést igénylő tulajdonnak minősülnek, a tulajdonosoknak egy helyi gazdasággal a föld megművelésére kötött szerződése pedig lejáróban van, a szóban forgó gazdaság megkereste a területileg illetékes községi tanácsot, hogy kössenek szerződést az örökség részét képező föld kezeléséről. Lehetséges-e, törvényes-e az örökség gondozására vonatkozó szerződés megkötése a gazdaság és a helyi önkormányzat között, amely magában foglalná a szóban forgó földrészlegek mezőgazdasági célú hasznosítását a cég által, illetve fizetséget állapítana meg a földterület őrzéséért a községi tanács számára?”

– Ukrajna Polgári Törvénykönyve (PTK) 1277. cikkelye értelmében végrendelet vagy törvény szerinti örökösök hiányában, vagy amennyiben az örökösök nem fogadták el az örökséget, elutasították azt, netán megfosztották őket az örökséghez való joguktól, az örökség megnyílásának helye szerint illetékes önkormányzat köteles kérvényezni a bíróságnál az örökség elhagyottnak nyilvánítását.

Az örökség elhagyottá nyilvánítására vonatkozó kérvényt egy évvel az örökség megnyílását követően kell benyújtani. A bíróság által elhagyottá nyilvánított örökség a megnyílásának helye szerinti területi közösség, azaz önkormányzat tulajdonába megy át.

Az elhagyott örökség tulajdonosává vált önkormányzatnak kötelessége kielégíteni az örökséghagyó esetleges hitelezőit, akik be lettek jelentve ebben a minőségükben a PTK 1231. cikkelye értelmében.

Az örökösök által el nem fogadott örökség őrzése a PTK 1283. cikkelye alapján történik.

Ahhoz tehát, hogy az önkormányzat szerződést köthessen a gazdasággal, meg kell kapnia a bíróságtól az örökség elhagyottá válását kimondó végzést, minek következtében a szóban forgó földterület a tulajdonába kerül. Ezután tulajdonosként bármilyen szerződést megköthet a földterületre vonatkozóan, így olyat is, amelynek alapján bevételhez jut.

hk