2014. augusztus 31.

2014. augusztus 28., 07:05 , 711. szám

Pünkösd után 12. vasárnap: A gazdag ifjú

Kedves testvérek! A Krisztussal való találkozás minden esetben kérdéseket hoz elő az emberből, és a kérdésekre adott krisztusi válasz sok esetben boldoggá, sokszor pedig lehangolttá, szomorúvá tesz. A mai evangéliumi történet azon kevesek közé tartozik, amikor Krisztus válasza szomorúsággal töltötte el a kérdezőt, mert valami mást várt. Ez az ember, aki Jézus elé jött, már régóta vívódott magában, vajon mit is akarhat tőle az Isten. A parancsokat megtartotta, engedelmeskedett az Úr törvényeinek, bár ez nem is volt olyan nehéz feladat, hiszen kisgyermekkorától ezt látta, ezt tanulta, így nevelték. De kevésnek érzi ezt, valahogy mégsem találja helyét a világban, úgy érzi, másként kellene élnie az életét. De nem tudja, hogyan, mert ugyanazt az életet éli, mint honfitársai, de ez számára mégsem kielégítő, kevésnek érzi, többre vágyik. És ekkor közeledik hozzá Jézus Krisztus, aki ismeri az Istent, és aki bizonyára tud a kérdésére válaszolni.

Hosszú út telik el addig, amíg egy olyan kérdést teszünk fel embertársainknak, amely nagyon fontos nekünk, nagyon foglalkoztat bennünket. Próbáljuk a körülményeket is megteremteni egy-egy ilyen beszélgetéshez, mert már a külsőségek is ráhangolnak, segítenek az átélésben. De most valahogy nem fontosak a körülmények, a legfontosabb az, hogy feltehetem végre a kérdést, amely már olyan régen foglalkoztatott, amely egész további életemet meghatározza. Mit kell tennem, hogy elnyerjem az örök életet? Az ifjú nem kertelt, nem beszélt félre. S Krisztus egyenes kérdésre egyenes választ adott, mert Jézus látta, hogy van valami, ami még hiányzik. Ha valóban kevés számodra az, ahogy eddig éltél, akkor szenteld magadat teljesen az Istennek. Legyen tanúság egész életed az Ő jóságáról, szeretetéről. Ő legyen a te örömöd, Ő legyen a te kereszted. Legyél társa, angyala, hírnöke. Kövess engem vándorutamon, hagyj el mindent, ami e világhoz köt, egy olyan életért, amiben nem tudok neked ígérni gazdagságot, biztonságot, gondtalan életet, az emberek elismerését. Keresztet tudok ígérni, keresztet és örömet. Kincset kapsz, az isteni jelenlét megtapasztalásának a kincsét. Az ifjú pedig elszomorodott, boldognak kellett volna lennie, mert megtudta azt, ami már oly régóta foglalkoztatta, mert választ kapott, de nem olyan választ, amire ő mint ember számíthatott. Mert ott és abban a pillanatban nem volt képes elfogadni az Isten kiválasztó közeledését. Ott és abban a válaszban csak a lemondást, az áldozatot, a biztonság föladását, a keresztet látta. Ott és akkor nem merte vállalni a próbákkal kikövezett utat, a szűk kaput, a keskeny ösvényt. De legalább eljutott egy pontig, hogy mert kérdezni, mert az ő életével, az ő örök sorsával kapcsolatban kérdést feltenni. Mert ez az ifjú, ez a gazdag ember ma helyettünk és értünk kérdezett, és Krisztus ma nekünk válaszol, bízva abban, hogy ma eljött az a pillanat, hogy válaszát megértve követjük őt úgy, hogy nemcsak az áldozatot, a lemondást, a keresztet látjuk, hanem felfedezzük benne az Istenhez tartozás örömét is.

Bakancsos Sándor görögkatolikus áldozópap