A XX. századi zeneművészet óriása

2014. szeptember 18., 07:00 , 714. szám

Minket, magyarokat, gyakorta kis nemzetnek tartanak, pedig 15 milliós lélekszámunkkal nem is számítunk olyan kicsinynek, s megannyi kiemelkedő politikust, hadvezért, tudóst, irodalmárt, művészt, sportolót adtunk az emberiségnek, köztük a zeneművészet olyan óriásait, mint Liszt Ferencet, Kodály Zoltánt, vagy éppen Bartók Bélát, az egész XX. századi nemzetközi zeneirodalom egyik legkiválóbb alakját és megújítóját, aki hozzánk, kárpátaljai magyarokhoz is kötődik. Közismert tény nagyszőlősi tartózkodása, első, itt tartott hangversenye. Tekintsük hát végig, miként jutott el a szülővárosából, a Torontál vármegyei Nagyszentmiklósról a zenei világ csúcsára.

Már másfél évesen is felismert dallamokat

Az egykori Torontál vármegye a Bánságban található, melyen Trianon után Románia és a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, a majdani Jugoszlávia osztozott meg, s Nagyszentmiklósból „ősi román város” lett Sannicolau Mare néven. A XIX. század utolsó negyedében, persze, mindez az idő méhében szunnyadt, amikor a „boldog békeidők” egyik tavaszi napján, 1881. március 25-én id. Bartók Béla hitvese, Voit Paula egészséges fiúcsecsemőnek adott életet, aki a keresztségben a Béla Viktor János nevet kapta. Zenei tehetségét volt kitől örökölnie. Édesapja, a városi iskola igazgatója csellón és zongorán játszott, zenekart vezetett, mellyel több sikeres hangversenyt adott a városi Fekete Sas szálloda éttermében, sőt még zeneszerzéssel is foglalkozott, míg tanítónő édesanyja szépen zongorázott, s Bartókéknál gyakorta házi muzsikától volt hangos a lakás.

Bár kisfiuk egészséges gyermekként jött világra, öt hónapos korában egy himlő elleni védőoltástól megbetegedett, emiatt az átlagosnál később kezdett el járni, s kétéves is elmúlt, mire beszélni kezdett. Ám zenei tehetségének már ekkor meglepő tanújeleit adta: alig egyévesen jelezte, melyik zenét szereti, és melyiket nem. Másfél évesen már képes volt felismerni egy dallamot, négyesztendős korában, bár még csak egy ujjal, de negyven dallamot tudott lepötyögtetni a zongorán. Egy év múlva, Béla-napon az édesanyjával előadott kis négykezes játékkal lepte meg édesapját, s hétévesen már abszolút hallással rendelkezett. Első zenetanára édesanyja volt, aki különösen nagy szerepet játszott életében, miután id. Bartók Béla váratlanul és fájdalmasan fiatalon, 33 évesen távozott a földi világból. Az asszony addig egyedül gyermekei (Béla és Erzsébet) nevelésével, illetve zongoraleckék adásával foglalkozott, özvegyként viszont egy évre helyettes tanítói állást vállalt a belvárosi iskolában, s emellett zongoraórákat is adott magántanítványainak. Majd Nagy-Magyarország északkeleti csücskébe, Nagyszőlősre költöztek, ahol Voit Paula tanítói állást vállalt, s remélte, hogy a levegőváltozás jó hatással lesz betegeskedő kisfiára. Mint már lapunkban többször is megírtuk, 1892. május 1-jén, egy segélykoncert keretében, a mindössze 11 éves Bartók Béla az ugocsai vármegyeház dísztermében adta elő első, nagysikerű nyilvános hangversenyét s első saját szerzeményét, A Duna folyása c. kompozíciót is, melyet tapsviharral méltatott az elragadtatott közönség. A Nagyszőlősi Polgári Iskola igazgatója is felismerte a gyermek zenei tehetségét, s támogatásával – édesanyjával együtt – Pozsonyba költözhetett, ahol elvégezte a gimnáziumot, Erkel László tanítványaként pedig zongorát és zeneelméletet tanult. S bár érettségijét követően a Bécsi Konzervatóriumban is helyet biztosítottak volna számára, ő mégis a Budapesti Zeneakadémia diákja lett.

A parasztlány éneke

1903-ban befejezte felsőfokú tanulmányait, s Európa hangversenytermei egy kiváló zongorista előadóművészt ismertek meg személyében, zeneszerzőként azonban még csak próbálgatta egybeötvözni az európai hagyományokat az eredeti magyar tradíciókkal. 1904-ben azután megírta erős hazafias töltésű zenekari művét, a Kossuth-szimfóniát, mellyel – Zongoraszonátáihoz hasonlóan – nagy sikert aratott. S ugyanebben az esztendőben került sor egy sorsdöntő találkozásra. Húgával több hónapot töltött Észak-Magyarországon, s Gerlicepusztán mintegy véletlenül – bár véletlenek nincsenek – fültanúja lett egy parasztlány népdaléneklésének. Mindaddig a népies műdalt, a magyar nótát vélte az autochton népzenének, s most megtudta, mi az igazi népzene. Ettől kezdve intenzív vágy fogta el a magyar népzenekincs kutatására, tanulmányozására és közzétételére. Fonográfjával sorban járta a falvakat, tudományos alapossággal tanulmányozta a felgyűjtött anyagot, s komolyzenei műveibe is beépítette népzenénket. Kodály Zoltánnal közösen írta meg Magyar népdalok – énekhangra és zongorára c., húsz népzenei feldolgozást tartalmazó művét. Népzenekutatóként pedig nemcsak magyar, hanem szlovák, román, sőt – Észak-Afrikába utazva, Biskrában – arab népzenei gyűjtéseket is végzett, összehasonlítva a különböző népek dallamkincsét. Megjegyzendő, hogy a Szarvassá változott fiúk c. műve román népballada-feldolgozás…

Az újító sorsa

1907-ben zongoratanári állást vállalt a zeneakadémián, megírta első, nagyobb lélegzetű műveit, az I. vonósnégyest és a 14 bagatellt, miközben feleségül vette magántanítványát, Ziegler Mártát, aki nemsokára fiúgyermekkel, ifj. Bartók Bélával ajándékozta meg. Új hangú zeneműveivel viszont, melyekben ritmikai, harmóniai és egyéb kompozíciós megoldásokkal kísérletezett, illetve amelyekbe népzenei elemeket épített be, kezdetben nem aratott sikert. Egyetlen, 1911-ben szerzett operáját, A kékszakállú herceg várát be se mutatták. Újítói munkájában Kodály Zoltán ugyan mellé állt, ám az általuk létrehozott Új Magyar Zeneegyesület támogatók híján feloszlott. Ám ha a siker késett is, de végül mégis megérkezett. A fából faragott királyfi c. balettjét hat év múltán már szívébe zárta a közönség, majd operáját is sikerrel adták elő.

1923-ban, a Budából, Pestből és Óbudából egyesített Budapest megszületésének 50. évfordulójára már zeneművet rendelt tőle a főváros, így megírta Táncszvit c. művét, mely viszont nem otthon, hanem csak Prágában aratott átütő sikert. Magánéleti válsága miatt pedig elvált, s feleségül vette a nála húsz évvel fiatalabb zeneakadémiai tanítványát, Pásztory Dittát, akitől megszületett második fia, Péter. Időközben elfordult eredeti vallásától, a római katolicizmustól, unitárius lett, sőt presbiterré is választotta a Budapesti Unitárius Gyülekezet.

A Corvin-koszorú díjazottja

Az 1920-as évek derekán nagyon termékeny időszak köszöntött be Bartók életében. Európa-szerte, többek között Berlinben, Londonban, Párizsban is magával ragadta hallgatóságát népi ihletésű, expresszionista hegedűszonátáival, s 1928-ban – először, de nem utoljára átkelve az Atlanti-óceánon – Amerikát is meghódította. A korszak fő művei közé tartozott a II. és III. vonósnégyes, illetve a II. zongoraverseny. A ’20-as évek zongoraműveiben, például az I. zongoraversenyben még neobarokk elemek jelentkeztek. Majd erősödött művei polifon (többszólamú) jellege, az ütőhangszerek szerepe, s kidolgozta a később meghatározóvá vált ún. hídformát: öttételes művei középső tételét – magként – további tételei párhuzamos hídelemeként kezelte. Oratóriumokat is szerzett, így a Cantata profanát, melyben saját gyűjtésű román balladákat (kolindákat) dolgozott fel. A mű egy nagyobb ciklus első darabja lett volna, melyben Bartók Béla be akarta mutatni a magyar és a környező népek zenéjét és kultúráját, (délszláv népzenét is gyűjtött), ám ez a terve nem vált valóra. 1930-ban azonban megkapta az egyik legrangosabb magyar állami kitüntetést, a Corvin-koszorút, egy év múltán pedig kitüntették a francia Becsületrenddel.

Világhírnevét jelzi, hogy 1932-ben meghívták Kairóba, az ott megrendezett arab zenei kongresszusra, s ha már részt vett rajta, nem hagyta ki az alkalmat, hogy újabb gyűjtésekkel bővítse arab népzenei anyagát. Az V. vonósnégyes megkomponálása mellett folyamatosan rendezte korábban gyűjtött népzenei anyagait, mely munkát 1937-től már a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagjaként végezte. 1940-ig kiadásra előkészítette az MTA teljes népzenei gyűjteményét, s tevékenysége nyomán megannyi magyar népzenei lemezfelvétel készült. Jelentős publicisztikai tevékenységet is folytatott a zeneművészet kérdéseiről, tudományos előadásokat tartott Európa több nagyvárosában. A vén kontinens fölött azonban egyre tornyosultak a II. világháború viharfellegei, és a nácizmus térhódításától tartó művész a háború kitörése után az Egyesült Államokba való kivándorlás mellett döntött.

Önkéntes száműzetésben

1940. október 20-án Lisszabonban hajóra szállt, s New Yorkba utazott, ám újvilági tartózkodását csak ideiglenesnek tartotta, soha nem folyamodott amerikai állampolgárságért, mindvégig magyar állampolgár maradt, s a csendesebb idők bekövetkeztével haza akart térni. A Columbia Egyetemen a délszláv népzenei anyag rendezésével foglalkozott, s előadásokat tartott e népek zenei kultúrájáról, s az egyetem díszdoktorává is avatta. Míg a Harvard Egyetemen az új magyar zenéről tartott előadásokat. Már csak keveset koncertezett, s kevés művet komponált. Még megírta a Concertót, illetve a Szonáta szóló hegedűre c. művét. A második feleségének szánt III. zongoraversenye a hangszerek utolsó 17 üteme kivételével el is készült, ám a Brácsaverseny csak vázlataiban maradt fenn. Szervezetén mindinkább elhatalmasodott a leukémia, s 1945. szeptember 26-án, New Yorkban elhunyt. Temetésén mindössze tíz gyászoló jelent meg. 1988-ban azonban – a médiák teljes körű figyelme mellett – hazahozták maradványait, s a Farkasréti temetőben örök nyugalomra helyezték azokat. Így Bartók Béla végre hazatért. (Forrás: Wikipédia)

Lajos Mihály