A KMKSZ elfogadta a Petro Porosenko Blokkjának listáján felajánlott 62. helyet

Továbbra sem mondanak le a magyar választókörzetről

2014. szeptember 20., 16:05 , 715. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Választmánya Beregszászban, a Rákóczi-főiskola Esztergom termében tartotta rendkívüli ülését szeptember 20-án. A testület többek között arról határozott, hogy a Petro Porosenko Blokkjának választási listáján a KMKSZ elnöke számára felajánlott 62. helyet elfogadják-e vagy sem.

Brenzovics László KMKSZ-elnök hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzetben a Szövetség legfontosabb feladata a kárpátaljai magyarság biztonságának megőrzése. Elmondta: „A KMKSZ a magyar kormány támogatásával mindent megtett a magyar többségű választási körzetért, ennek ellenére nem adták meg. A Központi Választási Bizottság döntése törvénytelen és méltánytalan, ennek ellenére nem tudunk a közelgő parlamenti választásokig változtatni rajta, mert már minden jogi lehetőséget kimerítettünk. De nekünk pragmatikus döntést kell hoznunk ebben a kérdésben, vagy elfogadjuk a választási listán valószínűleg bejutást érő 62. helyet, vagy egyéni jelölteket indítunk a jelenlegi választási körzetekben, és megint elveszítjük a választást.” Brenzovics László hangsúlyozta, hogy nem egyéni ambíciói miatt vállalná a jelölést, ez a KMKSZ elnökének a kötelessége a jelenlegi helyzetben.

Darcsi Karolina politológus, a KMKSZ politikai titkára, statisztikai adatokat és a korábbi választások eredményeit alapul véve kijelentette, hogy a jelenlegi, a kárpátaljai magyarságot több részre osztó választási körzetek egyikében sincs esély arra, hogy magyar jelölt választást nyerjen. Javasolta, hogy a Választmány fogadja el a közvéleménykutatások alapján biztos befutónak számító listás képviselői helyet.

Végül a jelenlévő 71 választmányi tag négy ellenszavazattal, öt tartózkodás mellett, 62 igen szavazattal úgy döntött, elfogadják a felajánlott 62. helyet, és választási megállapodást kötnek az ország európai uniós integrációját zászlajára tűző Petro Porosenko pártjával.

Mester András, a KMKSZ önkormányzati és gazdasági titkára bemutatta a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége, a „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány és a Rákóczi-főiskola szakemberei által kidolgozott, a kárpátaljai magyarság gazdasági helyzetének javítását célul kitűző operatív gazdasági tervet. A tervet a KMKSZ Választmánya jóváhagyta, majd Brenzovics László és Kész Géza kulturális titkár javaslatára arról is döntöttek, hogy a három kitörési pontra épített gazdasági tervet Egán Edéről nevezik el, aki sok tekintetben meglepően hasonló tervet dolgozott ki több mint száz évvel ezelőtt, Kárpátalja gazdasági felemelkedését elősegítendő, és napra pontosan 113 évvel ezelőtt végzett vele egy gyilkos golyó.

Barta József, a KMKSZ alelnöke tájékoztatta a Választmányt az antiterrorista hadműveletekben részt vevők családtagjainak megsegítésével kapcsolatos, a KMKSZ által meghirdetett pénzgyűjtő akció eredményeiről. Kérte a jelenlévőket, hogy ha akarnak, akkor szeptember végéig csatlakozzanak ehhez az akcióhoz. Elmondta továbbá, hogy az adakozók elismervényt kapnak az általuk felajánlott összegről, az adományokból befolyt pénzt pedig a KMKSZ teljes egészében és hivatalosan eljuttatja a harcokban részt vevő kárpátaljai férfiak családjaihoz. A KMKSZ elnöke arra kérte a Választmányt, hogy legyenek együttérzők és humánusak, mert a keleten harcolók szociális biztonsága nem megoldott, aki teheti, lehetőségéhez mérten segítse őket.

Brenzovics László a Keleti Partnerség program kapcsán elmondta, hogy az idei év első felére tervezett, 250 ezer dollár értékű felújítási munkálatokat befejezték, a második ütem átutalása folyamatban van, amelyből újabb középületek újulhatnak meg még az idén Kárpátalján. Bejelentette, hogy a magyar kormány újabb 500 ezer dollárt ítélt meg a programra, aminek köszönhetően újabb középületek is megújulhatnak.

A Választmány jóváhagyta a KMKSZ idei évre tervezett őszi programjait.

Végül Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a KMPSZ elnöke meghívta a KMKSZ Választmányának tagjait a főiskola szeptember 26-i tanévnyitó ünnepségére, amelyen jelen lesz Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke.

Gulácsy Géza alelnök, a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítványának igazgatója elmondta, hogy elkezdődik az oktatási-nevelési támogatások kifizetése, de ebben az évben sem kapnak teljes összeget a szülők, akárcsak tavaly.

A KMKSZ Választmányának ülésén meghívott vendégként jelen volt többek között Ljubka Katalin, Magyarország Miniszterelnöksége Nemzetpolitikai Államtitkárságának osztályvezetője, Nagy Klára, a Miniszterelnökség kárpátaljai referense, Bacskai József és Szalipszki Endre ungvári, illetve beregszászi magyar főkonzul és Mélykuti Ferenc, beregszászi vezető konzul.

Badó Zsolt