A Halicsanka leiskolázta a Kárpátit

Kézilabda

2014. október 16., 06:20 , 718. szám

A jelek szerint őrségváltásra van kilátás a honi női kézilabda élvonalában, legalábbis erre utal a nyitóforduló rangadója, amelyen a címvédő Ungvári Kárpátit alaposan megtréfálta az utóbbi években legnagyobb riválisának tartott Halicsanka Lviv együttese.

Kezdjük az elején. Bemelegítésként a Kárpáti csikorgó játékkal ugyan, de magabiztos, 28-17 arányú győzelmet ért el a Dnyiprjanka Herszon ellenében.

Másnap következett a nagy rangadó, amelynek az elején úgy nézett ki, hogy a Valerij Vojnalovics által vezetett hazaiak legyőzhetik a Halicsankát, hiszen az első félidő dereka táján már 10-5-re is vezettek ellenfelükkel szemben. Ekkor cserélte be a lembergiek vezetőedzője Natalja Turkalót, aki korábban a Kárpáti meghatározó játékosaként kétszer is az év játékosa volt itthon. A szülési szabadsága után visszatérő játékos beállása egyből változást vitt a vendégek játékába, és a sokat hibázó hazaiakkal szemben hamarosan sikerült is kiegyenlíteni (10-10) a találkozó állását. A szünetre 12-12-es döntetlennel vonulhattak pihenőre a csapatok.

A második játékrész első tíz percében is fej-fej mellett haladtak a csapatok, a zárt védekezések mellett kevés helyzet alakult ki a kapuknál, ráadásul mindkét hálóőr, Jablonszka, és Giljazetgyinova is jól védett ebben az időszakban. 15-15 után aztán a vendégek megrázták magukat, és pillanatok alatt elléptek négy góllal. Ebben az időszakban különösen az összességében 7 gólig jutó Sztelmahot és Dorozsivszkát nem tudták tartani a hazaiak, akiken az időkérés sem segített.

Az utolsó percekben teljesen szétesett a Kárpáti játéka, a vendégek igazi örömkézilabdát játszottak, nekik minden, nekünk semmi sem jött be… A Halicsanka végül 31-21-re ütötte ki az ungváriakat, és ezzel a győzelemmel komolyan bejelentkezett a bajnoki címért.

(felvégi)