Kárpátalja és Magyarország kapcsolatainak bővítéséről tárgyaltak

2014. október 16., 06:30 , 718. szám

Kárpátalja megye és a KMKSZ vezetőivel tárgyalt csütörtökön Kovács Ádám Zoltán, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának nemzetközi együttműködésért felelős helyettes államtitkára, aki a Keleti Partnerség program keretében felújított oktatási intézményeket adott át, valamint megtekintette a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát és a Beregszászi Állami Levéltárban zajló felújítást és értékmentő munkát. A helyettes államtitkárt Kárpátaljára elkísérte Huber Tímea, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Nemzetközi Fejlesztési Főosztályának vezetője és munkatársa, Tóth Ilona, valamint Miniska Édua kabinetfőnök.

Kovács Ádám Zoltán október 8-án átadta a Keleti Partnerség program keretein belül felújított Mezővári II. Rákóczi Ferenc Középiskola épületét, majd ellátogatott a Beregszászi Állami Levéltárba, megtekintette az ott zajló felújítási munkálatokat, találkozott a Budapesti Levéltár munkatársaival, akik már meg is kezdték az ott őrzött értékes dokumentumok konzerválását. A levéltári munkát ugyancsak a Külgazdasági és Külügyminisztérium által finanszírozott Keleti Partnerség programjának keretében végzik. A magyarországi vendégek ellátogattak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára is, ahol dr. Orosz Ildikó, az intézmény elnöke fogadta a delegációt.

Kárpátaljai látogatásának második napján a helyettes államtitkár a munkácsi városházán találkozott Vaszil Huballal, Kárpátalja kormányzójával és Ivan Balogával, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökével. A találkozón jelen volt dr. Brenzovics László is, a KMKSZ elnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács alelnöke és Lengyel Zoltán, Munkács polgármestere. A megbeszélésen a felek áttekintették Magyarország és Kárpátalja kapcsolatainak időszerű kérdéseit és az együttműködés bővítésének lehetőségeit, egyeztettek a két ország közötti határátkelőhelyek korszerűsítésével és újak létesítésével kapcsolatban, valamint arról, hogy Magyarország hogyan segíthetné elő Kárpátalja gazdasági és társadalmi felzárkóztatását.

A megbeszélést követően Kovács Ádám Zoltán ünnepélyes keretek közt átadta Munkács legnagyobb óvodájának a Keleti Partnerség program támogatásával korszerűsített épületét. Majd a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány munkácsi székházában a helyettes államtitkár megbeszélést folytatott Brenzovics Lászlóval, aki egyben a Keleti Partnerség program kárpátaljai koordinátora. A megbeszélésen jelen volt Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke, az alapítvány igazgatója is. Brenzovics tájékoztatta vendégét a kárpátaljai magyarság helyzetéről és azokról az infrastrukturális fejlesztésekről, amelyek magyarországi támogatással valósulnak meg kárpátaljai oktatási és kulturális intézményekben.

dózsa