Részesednek-e az unokaöccsök az örökségből?

2014. október 16., 06:25 , 718. szám

„Nemrég meghalt a nagynénink (apánk húga), aki a férjével egy kétszobás lakótelepi lakásban élt. A temetést mi intéztük a testvéremmel. Két héttel később a férj is elhunyt. Közös gyermekük nem született, a férjnek viszont volt két felnőtt gyermeke az első házasságából. Nagynénénknek rajtam és a bátyámon kívül egyéb családtagja, rokona már nem él. A lakást a férjével közösen privatizálták. Kérem, árulja el, megillet-e bennünket valamilyen részesedés az örökségből?”

– A levélből úgy veszem ki, hogy az elhunytak nem hagytak hátra végrendeletet, vagyis ebben az esetben a törvény szerinti öröklési rend érvényesül oly módon, ahogyan az Ukrajna Polgári Törvénykönyvének 1261., 1262., 1263., 1264., 1265 paragrafusában, illetve az 1266. paragrafus 3. pontjában össze van foglalva.

A törvény szerinti öröklés esetén az örökséghagyó gyermekei (beleértve azokat is, akik életében fogantak, de halála után jöttek a világra), az őt túlélő házastársa és szülei jogosultak az öröklésre első körben.

Második körben, vagyis ha az első körhöz tartozó örökös nem akadt, az édestestvérek, illetve az anyai és apai nagyszülők tarthatnak igényt a hagyatékra.

A törvény szerinti öröklés esetén harmadik körben az édes nagybácsikat és nagynéniket illeti meg az öröklés joga.

A negyedik öröklési körhöz tartoznak a törvény értelmében az örökséghagyóval annak halála előtt legalább öt éven át egy háztartásban, egy családként élő személyek.

Az ötödik öröklési kört az örökséghagyó egyéb rokonai képezik, a hatodik rokonsági fokkal bezárólag, méghozzá oly módon, hogy az elhunyttal közelebbi rokonságban állók megelőzik az öröklési sorban a távolabbi hozzátartozókat.

A levélből ítélve ebben az esetben első körben az elhunyt nagynéni szintén megboldogult férjének szülei jogosultak örökölni, ha még élnek – erről a levélben nem történik említés –, majd második körben a férfi első házasságából származó gyermekei tarthatnak igényt a hagyatékra. Önök unokaöccsként legfeljebb arra az örökségrészre számíthattak volna, amelyre az apjuk tarthatott volna igényt, amennyiben még él a testvére halálának pillanatában. Ha azonban jól értettem, már ő sincs az élők sorában.

hk