A román államfő felmentette kormányzati tisztségéből Kelemen Hunort

2014. október 16., 06:25 , 718. szám

Traian Basscu román államfő elnöki rendelettel felmentette kormányzati tisztségeiből Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét.

Az RMDSZ vezetője augusztus elsején nyújtotta be lemondását a miniszterelnök-helyettesi és kulturális miniszteri tisztségről.

Az államfő múlt csütörtöki sajtóértekezletén azt mondta, három hónapig hiába várta, hogy Victor Ponta kormányfő másik tisztségviselőt jelöljön Kelemen Hunor helyére. Mivel nem nevezett ki ideiglenes minisztert a kormány tagjai közül, az államfő szerint a kulturális tárca miniszter nélkül maradt.

A koalíciós megállapodás értelmében a kulturális tárca élére az RMDSZ jelölhet minisztert, aki egyúttal miniszterelnök-helyettesi tisztséget kap a kabinetben.

Az RMDSZ Biró Rozália szenátort, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnökét javasolta a posztra, de az államfő bejelentette, hogy őt alkalmatlannak találja. Második alkalommal az elnök már nem utasíthatja vissza a kormányfő által jelölt miniszter kinevezését, de a miniszterelnöknek új javaslatot kell tennie.

Az MTI érdeklődésére Kelemen Hunor elmondta: Korodi Attila környezetvédelmi minisztert, a bukaresti kormány másik RMDSZ-es tagját fogja ideiglenes vezetőnek javasolni a kulturális tárca élére, mert a kulturális miniszterség a miniszterelnök-helyettesi tisztséggel is együtt jár, ami az RMDSZ-é.

Az alkotmány szerint legfeljebb 45 napig állhat ideiglenes tárcavezető valamely minisztérium élén. Ez a határidő az elnökválasztás második fordulója után jár le – jegyezte meg az RMDSZ elnöke. Arra a kérdésre, hogy újabb javaslatával megvárja-e az RMDSZ az elnökválasztás eredményét, a szövetségi elnök azt mondta: erről még egyeztetni kell az RMDSZ-en belül.

Kelemen Hunor azt követően mondott le kormánytisztségeiről, hogy a román kormány az RMDSZ-szel szemben lépett be a Minority SafePack nevű, uniós kisebbségvédelmi intézkedéseket szorgalmazó európai polgári kezdeményezéséről szóló luxembourgi perbe.

(MTI/hirado.hu/Kárpátalja)