A kupában vigasztalódott a Kárpáti

Kézilabda

2014. október 23., 06:30 , 719. szám

A bajnoki nyitányon a Halicsanka Lvivtől elszenvedett méretes vereség után az EHF-kupában elért könnyed győzelmekkel próbálta kiengesztelni szurkolóit az Ungvári Kárpáti női kézilabdacsapata. Valerij Vojnalovics együttese mindkét meccsét itthon játszotta le a londoni Olympiával szemben.

Már az első meccs első perceiben látszott, hogy a két együttes nem tartozik egy súlycsoportba, az első félidő után 21-7-re vezettek a hazaiak. A vége 39-10 lett a Kárpáti javára egy olyan találkozón, amelyen a 6 gólig jutó Darina Kot mellett Lebegyeva, Mihovics és Szmereka is ötször zörgette meg az ellenfél hálóját.

A másnapi ,,visszavágón”egészen a 23. percig kellett várni az első vendégtalálatra, ezt 18-0-s (!) hazai vezetésnél szerezték az angolok. Végül 19-1-es félidőt követően 38-6-ra nyert a Kárpáti. A mérkőzés jelentős részében a tartaléksorát szerepeltette Valerij Vojnalovics, akik közül a még ifista korú Jana Hotra hatszor is eredményes volt.

Az összesítésben 77-16-al továbbjutó Kárpátira a következő fordulóban a jobb erőkből álló svéd Hoor 65 vár.

(tamási)