Becsüljük meg értékeinket!

Honismereti kiránduláson a beregszászi alapszervezettel

2014. október 30., 05:30 , 720. szám
A Mencsil fölött, a Karona-gerincen

A beregszászi KMKSZ-alapszervezet október elején megválasztott új elnöke, Molnár D. István – a Rákóczi-főiskola tanára – munkáját az első perctől a jól bevált hagyományokra épülő megújulás jegyében kezdte el. Rögtön a dolgok sűrűjébe csöppent: a választási előkészületek időszakában október 6-án és 23-án történelmi megemlékezések szervezési munkálatait kellett koordinálnia, az elmúlt hétvégén pedig sor került a városi alapszervezet hagyományos őszi honismereti kirándulására.

A beregszászi alapszervezet tiszteletbeli elnöke, Horkay Sámuel – akiről minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Kárpátalja legtapasztaltabb idegenvezetőinek egyike is – minden évben alaposan megtervezett útvonalon kalauzolja végig a honismereti kiránduláson részt vevő csapatot. Így történt ez most is: idegenvezetőnk fáradhatatlanul szolgáltatta az ismereteket, adatokat, megfűszerezve a csak rá jellemző utánozhatatlanul színes és lebilincselő előadásmóddal.

Első állomásként a munkácsi vár északkeleti oldalánál kaptunk ízelítőt a legendás erődítmény történelméből, majd alaposan bejárva a vár minden zegzugát, további részleteket tudhattunk meg. Történelmünk legtragikusabb időszakára emlékeztünk a Szolyvai Emlékparkban, ahol megkoszorúztuk a sztálini vérengzés áldozatainak emléktábláit. Aztán egyre oldottabbá vált a hangulat, és egyre inkább elbűvölte a kirándulókat a rengeteg változatos látvány és élmény. Hársfalvánál az igazán bátrak átsétálhattak a Latorca függőhídján, majd a Latorca völgyében tovább haladva elértük az Ábránkai-hágót, ahol a tiszta időben lenyűgöző panorámát nyújtottak a Borzsa-havasok. Tovább haladva a Szalók-patak völgyében elértük a Mencsil-hágót, útközben megállva az 1848-as jobbágyfelszabadítás egyetlen máig fennmaradt kárpátaljai emlékjelénél. A Sipot-vízesés fenséges látványa után még egy lélegzetelállító élményre vállalkozhattak a legbátrabbak: az egyik fülöpfalvi felvonóból tekinthettek végig a Borzsa-havasok, a Keleti-Beszkidek és a Gorgánok csodálatos vonulatain. A hazaúton láthattuk még a fülöpfalvi fatemplomot. Ismét megállapíthattuk: Horkay Sámuel kiapadhatatlan ismeretforrásként irányította rá a figyelmünket arra, mennyi történelmi és természeti érték található Kárpátalján. Köszönjük ezt az élményt!

A kirándulás kiváló hangulatáért köszönet illeti még a szervezőket, Molnár D. István elnököt, Orosz Géza alelnököt, Lőrincz Lajos titkárt, és nem utolsósorban Medvigy Zoltán gépkocsivezetőt. A költségeket az alapszervezet saját kereteiből és Schmitt Pál volt magyar államfő adományából fedezte.

R.M.