Kelemen Hunor elégedett

2014. november 6., 06:30 , 721. szám

Jónak ítélte Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke azokat az eredményeket, amelyeket a vasárnapi államfőválasztás exit poll felmérései jeleztek számára.

Kelemen Hunor támogatottságát 3,5 és 4,3 százalék között mérték a közvélemény-kutatók. A politikus az urnazárás utáni sajtótájékoztatóján úgy értékelte, hogy sikerült eljuttatni az RMDSZ üzenetét a választókhoz. Megjegyezte: olyan településeken is kapott szavazatot, ahol nem élnek magyarok, ez azt jelenti, hogy hiteles programmal állt a társadalom elé.

A program ismertetése, népszerűsítése folytatódik. Az RMDSZ az elkövetkező napokban dönt arról, hogy mit tanácsol választóinak a két hét múlva tartandó második fordulóra – tette hozzá a szervezet elnöke.

,,Bármelyik exit poll felmérés azt jelzi, hogy megerősödött a szövetség és a választók közötti kötelék” – jelentette ki. Úgy vélte, hogy a szavazók a szövetség erejét, hátterét biztosítják a munka folytatásához.

Kelemen Hunor az MTI kérdésére úgy vélte, a székelyföldi megyékben azért maradt az országos átlag alatt a választói aktivitás, mert az elnökválasztást nem tartották egy időben a parlamenti voksolással.

,,2009-hez képest jelentős változás nem történt, imitt-amott sikerült jobban mozgósítani” – jelentette ki.

A politikus nagy tévedésnek nevezte, hogy 2003-ban ötévesre hosszabbították az elnöki mandátumot, és ezzel eltolódott a parlamenti választások és az államfőválasztás időpontja. Hozzátette, ez a körülmény nemcsak azért rossz, mert megnehezíti az RMDSZ számára a mozgósítást, hanem azért is, mert állandó kampányban tartja az országot.

(MTI/Kárpátalja)