Középiskolások a Lila ákácon

2014. november 6., 06:25 , 721. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Középszintű Szervezete a közelmúltban színházlátogatási programot indított a Schmitt Pál, Magyarország volt köztársasági elnöke által felajánlott támogatásból középiskolás diákok számára.

Ennek keretében október 17-én 80 diák jutott el a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház szeptember első felében bemutatott, Szép Ernő művét feldolgozó Lila ákác című darabjára. A hónap végén tovább folytatódott a program: október utolsó napjaiban Gát, Mezővári, Mezőkaszony és Beregszász mintegy száz középiskolás diákja tekintette meg a tánccal, zenével, humorral és romantikával alaposan megfűszerezett Lila ákácot. Sokuknak közülük eddig nem volt lehetősége megtapasztalni, milyen élményeket nyújt egy színházi előadás, azonban többen is jelezték: nagyon tetszett nekik a darab, s szeretnének majd a színház decemberi előadásain is részt venni. A program tehát sokszorosan elérte célját: sikerült kedvet csinálni a fiataloknak a színházhoz. A KMKSZ BKSZ a színházláatogatási programot a színház december elején bemutatásra kerülő új darabjával folytatja majd.

em