Ady Endre: Isten, a vigasztalan

2014. november 20., 06:20 , 723. szám

Ő: Minden, de áldani nem tud,

Ő: Minden, de senkit se büntet,

Ő teljesíti az Időt,

S nem érti meg a mi szívünket.

 

Hatalmasabb a Jehovánál,

Ő a hideg Ámennek atyja;

Ő csak mosolyog és akar,

S egy fagyott Nap az ábrázatja.

 

Úgy forgatja a Mindenséget,

Mintha unott játékot űzne,

Egy-egy világot megfagyaszt,

S ötöt-hatot hajít a tűzbe.

 

Nem int, nem bosszul, nem jutalmaz,

Mennybe nem kísér, föld alá nem.

Vele holott egyek vagyunk:

Ő: a Muszáj, a Lesz, az Ámen.

 

Ha ízeinket összetépjük

Istentelen, nagy fájdalomban,

Ő csak mulat: se nem szeret,

Se nem dühít bennünket jobban.

 

Ő: a nagy-nagy Élet-folyóvíz,

Zuhogva zúg, kacagva harsog,

Sodor, zúz, ont, fut szüntelen,

Nem fogják gátak s renyhe partok.

 

Ő: a folyásnak akarója,

Melynek forrása s vége nincsen.

Ő: Minden és vigasztalan,

Egyetlen és borzalmas Isten.

 

Ady Endre költői pályáján az úgynevezett Istenes versek végig kitüntetett helyet kaptak. Verseskötetről verseskötetre újra és újra visszatér Istenhez a költő, minduntalan előveszi azt a problémát, melynek titkát megfejteni kétségkívül az egyik legnehezebb emberi feladat. De hiába a törekvés, az Isten, a vigasztalan című költeményében sem található olyan, sajátnak mondható egységes elgondolás, mely biztos hozzáférést nyújtana e legnagyobb titokhoz. Hacsak nem tekinthető ennek az a jól ismert megfeleltetés, miszerint Isten mindenható, ugyanakkor mégsem avatkozik be az ember életébe. Mert végső soron erre a két nyugvópontra helyezkedik ez a költemény. Isten „Minden”, és a „Mindenség” „forgatója” is – állítja a költemény –, de „nem int, nem bosszul, nem jutalmaz”, „mennybe” nem kísér, a „föld alá” sem. Tehetünk bármit, mondjuk „összetéphetjük” „ízeinket”, Ő akkor is csak „mulat”, „se nem szeret, se nem dühít bennünket jobban”. E költeményben pedig talán az a legkülönösebb, hogy bármilyen hatalmas is ez az Isten, hiszen ő maga az „Élet-folyóvíz”, sőt a „folyásnak akarója” is, a költő a vers utolsó sorában – „borzalmasnak” látja…

Penckófer János