Szikra ifjúsági hétvége

2014. november 27., 06:30 , 724. szám

A Kárpátaljai Református Ifjusági Szervezet (KRISZ) Tóháti Alapszervezete november 21–23. között hatodik alkalommal szervezte meg rendhagyó ifjúsági hétvégéjét Szikra elnevezéssel a balazséri református Béthel Konferenciaközpontban.

A rendezvény célja, hogy a keresztyén életben is megtalálják a fiatalok saját közösségüket. Részt vehettek rajta azonban olyan fiatalok is, akik aktív részesei az egyházi élet körforgásának, így egyfajta hitmélyítő jellege is volt a Szikrának.

Nem mindennapi tematika volt terítéken a két nap alatt: Megtérés gátjai, ördögi praktikák, melynek keretében a hétköznapokban nem igazán tárgyalt okkultizmus világát boncolgatták. A hétvégén 35 fő vett részt Kárpátaljáról, többnyire a Tóhát vidékéről jöttek résztvevők.

Pénteken Sipos József, a KRISZ alelnöke előadásában az okkultizmus világát mutatta be, s annak a gyakorlatban való előfordulásáról is beszélt. Az esti evangelizációkat Kacsó Géza, a Tóháti KRISZ-alapszervezet lelkészi vezetője tartotta. A szombati előadáson Petrusinec Vlagyimir és felesége, Ilona tett bizonyságot arról, hogyan épültek fel rákos megbetegedésükből. Ez az előadás kicsit eltávolodott az esemény témájától, itt főként arról volt szó, hogy a nehézségekben, krízisben hogyan tart meg Isten, a házasságot hogyan erősíti meg a válság jó kezelése és az Isten kegyelme. Péntek este az evangelizációt követően Gogola Istvánt tartott élménypedagógiai képzést, különböző játékokon keresztül mutatva be, hogyan tud egy csoport jól együttműködni. Szombat délelőtt alternatív dramaturgiai előadást ötvöző áhítatra került sor, majd a délutáni szabadprogramok alatt a Főiskolai Református Ifjusági Gyülekezet (FRIGY) szolgálattevői „láthatatlan” színházat tartottak, emellett különböző szabadidős játékokon lehetett részt venni. Szombat este pedig egy rövidfilm mutatta be az okkultizmust, ami után komoly csoportbeszélgetéseket tartottak a jelenlévő fiatalokkal. Vasárnap délelőtt pedig áhítat zárta a hétvégét.

Pataki Gábor, a Tóháti KRISZ-alapszervezet programfelelős koordinátora a rendezvény kapcsán elmondta: „Azért választottuk ezt a témát, mert a fiatalok érzik ennek az igényét, hiszen általában mindig a hétköznapi, materiális dolgokról beszélünk. Közben ott vannak azok a szellemi meg lelki értelemben vett dolgok, amelyekre a hétköznapi életben nem kerül sor, de azért jó ezeket is megtapasztalni, beszélni róluk. Sokaknak rossz tapasztalataik vannak az okkultizmus terén, akarva vagy akaratlanul is megtapasztaltak olyan dolgokat, amelyek után nem igazán látnak tisztán ebben. Ezért úgy gondoltuk, hogy alapvető dolgokat is jó tisztázni.”

A Tóháti KRISZ-alapszervezet tizenegy gyülekezetet foglal magába. Számtalan érdekesebbnél érdekesebb programmal igyekszik a református fiatalok számára olyan közösségi helyet biztosítani, ahol a jókedv, ifjonti öröm mellett komoly keresztyén értékekre tehetnek szert. Az alapszervezet több alkalommal szervezett már a hétvégéken túl nyári konfirmandustáborokat, sportrendezvényeket (pl.: sítúrát, biciklitúrát, különböző sportnapokat), valamint a farsangi időszakban rendhagyó tóháti keresztyén bált is.

Váradi Enikő