Ady Endre:A hatalmas tél
Törvénye van a Nyárnak
S nincs törvénye a Télnek:
Nyáron némák a faluk,
Télen pedig kótyagosak,
Összevissza beszélnek.
Fázón átüzengetnek,
Jéggel, hóval borítva:
„Hé, szomszéd, most mondja meg,
Szeretem a más titkait,
Van-e valami titka?”
És szólnak, üzengetnek
A kis faluk így télen.
Szeretik egymást nagyon
S hófedeles házaikat
Ki-kitárják kevélyen.
És mindent elárulnak
A hó alatt a falvak:
A kis falusi erőt,
A sok mihaszna életet
S a nagy téli hatalmat.
S ha jön a Nyár, szégyenli,
Hogy megbotlott, megcsetlett:
Nyáron néma a falu,
Titoktartó s az emberek
Dolgoznak és szeretnek.
Dolgoznak és szeretnek,
Némán, izzadva, félve
És százszor szent titkaik,
Melyeket megszentelt a Nyár,
Bedobálják a Télbe.
Egy igazán közvetlennek nevezhető Ady-vers az emberek természetéről. A hatalmas tél nagyon pontos, akár egy szociográfiai leírásban is szerepeltethető megfigyelésről tanúskodik. Egész pontosan arról számol be, hogyan alkalmazkodik az ember természete a kétféle falusi életmódhoz, a nyári és a téli hónapokhoz: a nyári munkálkodáshoz és a téli pihenéshez. Mert lehet négy évszak, a falu emberének leginkább e kettőhöz van igazán köze. A hatalmas tél közvetlensége abban áll, miként mondja el a szerző „a Nyár törvényét”, és miként „a Tél törvény-nélküliségét”. Megtudhatjuk, hogy nyáron „titoktartóak az emberek”, olyankor „dolgoznak és szeretnek”, télen viszont „kótyagosak”, „összevissza beszélnek”. Télen a Nyár minden titkát kifecsegi az ember, és aztán kezdődhet minden elölről. Mondhatni, tökéletesen működő emberi intézmény „a falu nyári törvénye” és „téli törvény-nélkülisége”, hiszen az ember egyfelől bezárkózó, másfelől viszont kitárulkozó. És mindkét véglet rendkívüli örömöket tartogat…
Penckófer János