A magyar kultúra átörökítéséért

2014. december 11., 06:25 , 726. szám

December 6-án második alkalommal került sor a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány (KFMA) keretein belül működő „A Magyar Kultúráért Kárpátalján” pénzalap támogatásainak, díjainak átadására Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátalja Magyar Főiskolán.

A 2012 novemberében Kiss Gyula által létrehozott alap három célt hivatott szolgálni: a magyar néptánc és a rovásírás oktatásának támogatását, továbbá azon pedagógusokat, akik kiemelkedő teljesítményt értek el a magyar nyelv és irodalom, illetve a történelem oktatása terén, mivel diákjaik a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség vonatkozó tantárgyi vetélkedőin első helyezést értek el.

Az átadó kezdetén Török Dénes, a KFMA kurátora és Kacsó András, az alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Kacsó András a díjak kapcsán kiemelte, hogy azzal a pedagógusok megbecsülésének kimutatása, egyben ösztönzése a cél. Egy adakozó jóvoltából a díjakhoz szükséges pénzügyi alap 2020-ig biztosítva van. A tavalyi évhez képest minden kategóriában nagyobb volt az érdeklődés. Múlt évben 15, idén 20 pedagógust díjaznak; tavaly a néptáncoktatás kapcsán 12 pályázatból 11, idén 30 pályázatból 16 kapott támogatást; a Kedvenc kárpátaljai tanárom verseny pedig idén óvónői kategóriával is bővült. A verseny keretében 101 jelöltre összesen több mint 2100 szavazat érkezett. A díjazási feltételek nem változtak, a tanároknál most is a felkészített diákok tanulmányi versenyeken elért eredménye volt a mérce, a táncosoknál pedig főleg a kisgyerekeket foglalkoztató csoportokat igyekeztek díjazni, mivel – főleg kisebbségben – különösen fontos szerepe van a táncnak a nemzeti öntudat erősítése szempontjából. Ez pedig a magyar kultúrához, közösséghez való kötődést is erősíti, segíti az értékek megőrzését.

Elsőként a Kedvenc kárpátaljai tanárom verseny győztesei vehették át jutalmukat. Tanár kategóriában Tóth Jenő (Vári II. Rákóczi Ferenc Középiskola), tanító kategóriában Csulák Evelin (Guti Általános Iskola), az óvodapedagógusoknál pedig Gazda Gabriella (Korláthelmeci Óvoda). Számukra Marinka Viktor beregszászi magyar konzul adta át a nyereményt, s gratulált azért, hogy a rendkívül nehéz körülmények ellenére is élen járnak a magyar kultúra átörökítésében.

Popovics Pál, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség elnöke a rovásírás-oktatás támogatására szánt díj átadását megelőzően emlékeztetett, hogy az az egyik legősibb hagyatékunk, hiszen a magyar írásosság nem a latin ábécével kezdődött, hanem a rovással. A téma egyik legnagyobb kutatója a munkácsi származású Forrai Sándor professzor volt. Ő állította össze a ma is használt rovás betűgyűjteményt. Az iskolákban nem tanítják a rovásírást, de a hagyományőrző közösségekben, pl. a cserkészetben kiemelten foglalkoznak vele. Öt évvel ezelőtt a rovásírás megőrzése céljából indította el a cserkészszövetség a Forrai Sándor Rovásírásversenyt, amelyen azon lelkes pedagógusok diákjai vesznek részt, akik fakultatívan tanítják e „tantárgyat”, illetve sok az olyan versenyző is, aki egymaga készül fel. Ennek jegyében egy felkészítő tanár, Baráth Ágnes, illetve két egymaga felkészült győztes diák, Popovics Bence és Szűcs Vanda Zsófia részesült elismerésben.

A tánccsoportok támogatásának átadóját Perduk János vezette fel, aki emlékeztetett, hogy bő 20 évvel ezelőtt a vidék még „fehér foltnak számított” a folklórgyűjtők számára. Az elmúlt néhány év alatt azonban hatalmas fejlődés ment végbe, s most tulajdonképpen a néptánc visszahonosítása zajlik. Hogy ez minőséges is legyen, Perduk János arra kérte a csoportok vezetőit, hogy „Ne adják olcsón a támogatást!”, s ha pl. fellépő ruhára pályáztak, akkor az hagyományos viselet legyen, ne a piros-fehér-zöld operettjelmez.

Az átadókat követően a Csipkés Együttes és a mezőgecsei néptánccsoport lépett színpadra. Előbbiek szatmári, magyarbődi és kalotaszegi zenével és tánccal, utóbbiak pedig viski, rábaközi és galgamenti tánccal örvendeztették meg a közönséget.

Espán Margaréta