Közelharc tört ki a donyecki repülőtérnél

2014. december 30., 08:54 , 729. szám

Három ukrán katona és tizennégy kelet-ukrajnai oroszbarát szakadár meghalt, amikor közelharc bontakozott ki a szemben álló felek között a donyecki nemzetközi repülőtéren – közölte Petro Porosenko ukrán elnök hétfői sajtótájékoztatóján.

Az államfő információi szerint az összecsapás a délutáni órákban ért véget, egy szakadárt a repülőteret védő katonák foglyul ejtettek.

A stratégiai fontosságú donyecki repülőtér és védői mára már jelképekké váltak Ukrajnában. A szakadárok hiába támadják hónapok óta a légikikötőt, nem sikerül bevenniük. A létesítményt védő katonákat emberfölötti kitartásuk miatt "kiborgoknak" nevezték el Ukrajnában.

Porosenko egy korábbi nyilatkozatában kijelentette, hogy meggyőződése szerint a donyecki repülőtéren szolgáló katonák egész Ukrajnát védik, mert ha feladnák, az ellenség egészen Kijevig nyomulna előre. Az elnök szerint megvan a veszélye annak, hogy hosszú időre befagy a kelet-ukrajnai konfliktus. Hangsúlyozta, Kijev mindent megtesz ennek elkerülésére.

„A Donyec-medencében maradtak 70 százaléka továbbra is Ukrajnában akar élni. Mi pedig segítünk nekik” – hangoztatta. Azzal kapcsolatban, hogy az ukrán állam továbbra is biztosítja a fűtéshez szükséges energiaforrást a szakadárok által megszállt területen lévő településeknek, az elnök leszögezte: „Nem hagyhatjuk megfagyni az ott élőket, ez az álláspontunk mint civilizált államnak.”

Porosenko a kelet-ukrajnai válságot az országhatáron kívülről generált konfliktusnak nevezte. „Azoknak, akik idehozták nekünk ezt a konfliktust, a megszállóknak és az agresszoroknak, el kell hagyniuk az országunkat” – jelentette ki a szakadárokat segítő, orosz állampolgárságú zsoldosokra, katonákra és hírszerzőkre célozva.

Hozzátette, hogy a szeptemberi minszki megállapodások kulcspontjai az ukrán–orosz határ védelme, valamint a külföldi csapatok kivonása. „Amint kivonják a külföldi katonai erőket, semmiféle konfliktus nem lesz Ukrajnában” – szögezte le. Kiemelte, hogy ezt bizonyítják az ukrán hadsereg által visszafoglalt kelet-ukrajnai települések, amelyeken békesség van, és megindult az újjáépítés.

Kifejezte meggyőződését, hogy katonai úton nem oldható meg a kelet-ukrajnai konfliktus, azt politikai eszközökkel kell rendezni. Ezzel együtt hangoztatta, hogy habozás nélkül kihirdeti a hadiállapotot, ha az ellenség a jelenlegi frontvonalon átlépve támadásba lendül.

(MTI/hirado.hu/Kárpátalja)