Szolidaritásban a kárpátaljai reformátusokkal

2015. január 15., 09:13 , 731. szám

Nemzetközi találkozó a Kárpátaljai Református Egyházban

A Kárpátaljai Református Egyházban (KRE) a szolidaritást kifejezve látogatást tett a Református Egyházak Világközösségének elnöke és tagszervezeteinek képviselői, valamint a skót egyház képviseletében a királynő skóciai lelkésze, a Világmissziós Tanács Európai Bizottságának elnöke, a Cseh Testvérek Egyház képviselője, a Koreai Köztársaság Presbiteriánus Egyházának képviselője, valamint Ódor Balázs, a Magyar Református Egyház Külügyi Osztályának vezetője. A nemzetközi delegációt Zán Fábián Sándor, a KRE püspöke, valamint Nagy Béla, a KRE főgondnoka fogadta.

Zán Fábián Sándor püspök a látogatás kapcsán elmondta: „Szolidaritásból és tájékozódási céllal jöttek el hozzánk az Európai Protestáns Egyház Szervezeteinek vezetői kifejezve ezzel azt, hogy nem feledkeztek meg rólunk, tudomásuk van arról, hogy Ukrajnában élnek etnikai és felekezeti kisebbségek. A református közösségnek Európában gondja van a kárpátaljai református közösségre.”
A vendégek ittlétének első napján bemutatták a KRE és a diakóniai osztály programjait, munkáját. Másnap reggel a Beregszászi Járási Kórházat tekintették meg, majd megismerkedtek a KRE intézményeivel. Látogatást tettek a KRE püspöki hivatalában, ahol megkoszorúzták a sztálinizmus áldozatainak emlékművét, kifejezve ezzel szolidaritásukat. Ezt követően a KRE levéltárát tekintették meg, ahol bepillantást nyertek a kárpátaljai magyarság és reformátusság történelmi múltjába. A történelmi ismerkedést követően a Nagyberegi Református Líceumba látogattak el, majd a derceni gyülekezetben az önkéntesen működő tűzoltósággal és a gyülekezet szociális diakóniai munkájával ismerkedtek meg. Körútjuk utolsó állomása január 11-én a beregszászi gyülekezet istentiszteleti alkalma volt.
„Én reménykedem abban, hogy ezzel a látogatással nemcsak többet tudnak majd rólunk, de többet is fognak tenni értünk” – mondta Zán Fábián Sándor püspök.

Váradi Enikő