Gyűlnek a kérdőjelek a Hoverla körül

2015. január 21., 14:09 , 732. szám

Labdarúgás

Az ukrán labdarúgó-élvonal minden együttese elkezdte a felkészülést a 2014–2015-ös évad tavaszi idényére, a legtöbb helyen azonban igen bizonytalan a helyzet. Az általános pénztelenség mellett az ország keleti régióiban uralkodó áldatlan állapotok sem használnak a klubok zavartalan működésének.

Bár az Ungvári Hoverla bázisa van a legtávolabb a háborús övezettől, de természetesen a kárpátaljai együttesnél is sok még a kérdőjel az alig másfél hónap múlva esedékes folytatás előtt. A Premier Ligában  9 pontjával a 12., tehát még bennmaradó helyen telelő csapat január 14-én kezdte meg a felkészülést a tavaszra. A játékosok orvosi vizsgálatát követően az előzetes tervek szerint a csapatnak a hétfői lapzártával egy időben kellett volna útra kelnie Kijevből Törökországba, ahol február elsejéig tart majd az edzőtábor. A későbbi felkészülési program menetrendjét csak ezután rögzítik a klub háza táján.
A napokban Vjacseszlav Groznij vezetőedző nyilatkozott a Futbol című sportcsatornának, amelyben arról beszélt, hogy egyelőre elhárult annak a veszélye, hogy korábbi játékosainak való tartozások miatt pontlevonással sújtsák a csapatát, mivel a klub vezetése folyamatosan törleszti az adósságokat. – A napokban volt egy nyolcszemközti  megbeszélésünk Nesztor és Olekszandr Sufriccsal, az együttes elnökével, illetve elnökhelyettesével, valamint Makszim Sackih csapatkapitánnyal, amelyen átbeszéltük a legfontosabb kérdéseket – mondta a tréner. – A klubelnök biztosított arról, hogy a bajnokság végéig mindenképpen támogatja majd a Hoverlát, bár ebben a nehéz helyzetben elképzelhető, hogy a klub alkalmazottjainak és játékosainak csökkenteni kénytelenek a fizetésüket. Ezt minden futballistának tudomásul kell venni, és ennek szellemében döntenie a folytatásról.
Ami a játékosállományban történő esetleges változtatásokat illeti, egyelőre Groznij mester sem tudja biztosan, hogy kikre számíthat majd tavasszal. Annyi bizonyosnak látszik, hogy az ősszel alapembereknek számító kölcsönjátékosokat, Koval kapust és Mjakuskot visszarendeli klubja, a Dinamo Kijev, de ,,helyettük” más futballisták érkezése várható a fővárosiaktól. Vjacseszlav Luhtanov a Dinamo második számú együtteséből, míg Jevhen Csumak és Artem Beszedin a kijeviek tartalékcsapatából érkezhet kölcsönbe.

(tamási)