Toró: Az önálló erdélyi magyar politika a tét

2015. február 3., 20:05 , 734. szám

Az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) meg kell újulnia, mert a tét az, hogy sikeres lehet-e az önálló, a többségi hatalomtól független erdélyi magyar politika – mutatott rá Toró T. Tibor, a párt alapító elnöke az EMNP országos küldöttgyűlésén szombaton.

A novemberben lemondott pártelnök szerint a megalakulás óta eltelt három évben az EMNP tisztesen helyt állt azokon a választásokon, amelyeken részt vett, de eredményeivel nem sikerült „kiegyensúlyoznia” az erdélyi magyar politikát.
Mint mondta: „hármas ellenszélben sikerült egy igazi erdélyi magyar pártot” létrehozniuk, amelynek Bukarest sem örült, és amelytől a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a képviselet monopóliumát, a Magyar Polgári Párt (MPP) pedig az ellenzékiség monopóliumát féltette.
Rámutatott: az EMNP értékalapú partnerséget ápol a Fidesszel. „Nem mindig értenek egyet a döntéseinkkel, nekünk sem mindig tetszik, amit a Fidesz-kormány tesz, de a stratégiai partnerség létezik és működik” – fogalmazott az EMNP leköszönő elnöke.
Személyes kudarcként beszélt arról, hogy nem sikerült egyesíteni Erdélyben az „autonómiatábort”, ez a párt megújuló vezetésének fontos feladata lesz – mutatott rá.
Toró T. Tibor kijelentette: Szilágyi Zsolt, a párt volt államfőjelöltje lehet az az integráló személy, aki új hitet és lendületet adhat az EMNP-nek a további építkezéshez, és a 2016-os választásokon való jó szerepléshez.
A magyar kormány nevében Wetzel Tamás, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára  mondott köszönetet az EMNP-nek, a vele szoros partneri kapcsolatot ápoló Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak (EMNT), és az EMNT által működtetett Demokráciaközpontoknak azért a munkáért, amellyel a honosítást és a magyarországi választásokon való erdélyi részvételt segítették.
Megerősítette, hogy – minden ezzel ellentétes híresztelés ellenére – a magyar kormány stratégiai partnernek tekinti az EMNP-t, az EMNT-vel továbbra is érvényes a 2010 novemberében kötött szerződés, és továbbra is partnernek tekintik a Demokráciaközpontok hálózatát.
Az EMNP Marosvásárhelyen rendezett, harmadik tisztújító országos küldöttgyűlését Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke és Fehér Csaba, a felvidéki Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke személyesen, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), illetve Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke üzenetben köszöntötte.
A köszöntőbeszédek elhangzása után az EMNP zárt ajtók mögött Szilágyi Zsoltot, korábbi alelnökét és államfőjelöltjét választotta elnökévé. Megválasztása után az új pártelnök újságírók előtt elmondta: azokkal vállalkozott közös munkára, akik „őszinte, tiszta, autonómia-központú” politikával akarnak jövőt teremteni az erdélyi magyarságnak. Szilágyi Zsolt elmondta: Toró T. Tibort a munka folytatására kérte, az EMNP alapító elnöke pedig vállalta, hogy stratégiai alelnökként szolgálja tovább a pártot.

(MTI/hk)