Aprónépek farsangja Visken

2015. február 17., 18:37 , 736. szám

Február 14-én a Viski Kölcsey Ferenc Középiskola 1–4. osztályos tanulói számára farsangi bált szervezett az iskola tanári kara.

A lurkók nagy lelkesedéssel készültek a bálra, hiszen a községben hagyománya van a jelmezbálnak. Az idei palettán igazán változatos jelmezeket vonultattak fel. Ugyanis a mulatságra nem akármilyen „vendégek” látogattak el: az indián törzsfőnöktől megkezdve a vadon legfélelmetesebb állatain át a szuperhősökkel folytatva, a gésák, bohócok, magyar betyárok, királyok, hercegnők, szegény juhászlegények, híres muskétások, boszorkányok, varázslók és tündérek változatos kavalkádjában gyönyörködhettek a résztvevők. Hagyomány szerint a műsor a legkisebbek bemutatkozásával kezdődött, akik farsangi versekkel készültek. Miután minden osztály sikeresen bemutatkozott, elkezdődhetett a bál, majd a várva várt tombola, amely minden jelmezes kedvenc szórakozása, hiszen értékes nyereményekkel lehet gazdagodni. Botos Erzsébet helyi lakos a mulatságra minden éven házi készítésű süteményeket ajánl fel, ez az idén sem maradt el, s így a kicsik a vigadalom közben finom süteményeket is fogyaszthattak.
Magyar szokásokhoz híven a farsangi mulatság elmaradhatatlan része a néptánc. Az idei farsangon a Sodró együttes tartott fergeteges táncházat, a mulatságba a gyerekek, majd a fiatal felnőttek és az idősebbek egymás után kapcsolódtak be. A táncházat a kihagyhatatlan viski csárdás zárta a helyiek nagy örömére. A rendezvényen jelen volt ifj. Sari József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke, aki elmondta, fontos ápolnunk hagyományainkat, kultúránkat. Örömét fejezte ki, hogy a jelmezek mellett a gyerekek a magyar értékekkel is ismerkedhettek, ápolhatták tánchagyományunkat, gyarapíthatták népdaltárukat.
A rendezvény a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek, a helyi KMKSZ-alapszervezetnek és a „Visk” Jótékonysági Alapítványnak köszönhetően valósult meg, amiért a szervezők ezúton is köszönetüket fejezik ki.

ve