Óvások a zápszonyi csoportban

2015. február 24., 16:15, 737. szám

Beregszászi járási téli kupa

Váratlanul izgalmassá vált az utolsó forduló a beregszászi járási téli kupa zápszonyi csoportkörében.

A vasárnap rendezett utolsó előtti fordulóban az addigi két hibátlan együttes párharcában a bajnoki címvédő Gát 3-0-ra verte a házigazda Zápszony csapatát. A zápszonyiak már a találkozót követően jelezték, hogy megóvják a mérkőzést, mivel állításuk szerint az ellenfél soraiban a kupamérkőzéseken megengedett háromnál több légiós játékos szerepelt. Ha helyt adnak az óvásnak, akkor a 3 pontot akár a legyőzött csapat is megkaphatja.
A második találkozót Bakos nem 3, hanem 6 ponttal a tarsolyában kezdhette az eddig pont nélkül szereplő Csonkapapi ellen, mivel a legutóbbi fordulóban a második számú nagybégányi csapattal szemben 2-0-ra elvesztett párharca után helyt adtak az óvásuknak, amely ugyancsak az ellenfél megengedettnél több légósának felvonultatását kifogásolta. Mivel Bakos 2-0-ra nyert Pepi ellen, Bátyú pedig 3-0-ra bizonyult jobbnak Nagybégány-2 ellen, az utolsó forduló előtt Gát 12 ponttal vezet az egyformán 9 pontos Bakos és Zápszony előtt. A március elsején sorra kerülő utolsó csoportkörben így a Zápszony–Bakos találkozó dönt majd a másik továbbjutó kilétéről. Persze, ha a zápszonyiak óvásának is helyt adnak, akkor még változhat a helyzet.
A másik helyszínen, Bada­lóban ennél jóval nyugodtabb légkörben zajlottak az események.
Az első találkozón a Beregszászi Csillag 1-1-es félidőt követően 3-1-re verte a magát sokáig jól tartó, de a hajrára elfáradó Mezővárit. A Vérke-partiak soraiban elsősorban Pál Géza szerzett döntő érdemeket a győzelemben, aki előbb szépségdíjas találattal egyenlített, majd szemfüles góllal biztosította be a Csillag sikerét. A folytatásban Kígyós 3-0-ra verte Csetfalvát, Badaló pedig 6-0-ra bizonyult jobbnak Nagybereg ellen.
A 12 pontos Badaló már biztosan csoportelső, és a 9 ponttal második Beregszászi Csillag is készülhet az elődöntőre. Kígyósnak 6, Csetfalvának 4, Mezővárinak 2, Nagyberegnek 1 pontja van.
A tervek szerint a március 8-i elődöntőket, illetve a március 15-én sorra kerülő finálét a beregszászi Barátság stadionban rendezik majd.

(felvégi)