Téltemetés KMKSZ-módra

2015. február 24., 17:54 , 737. szám

6. Farsangi Hagyományőrző Találkozó

A Kárpát-medencében a modern városi és vidéki élet hagyományőrző szigetei a táncházak, bálok, ünnepi találkozók, mulatságok. E rendezvények megtartó jelleggel is bírnak a magyar közösségek számára, s különösen igaz ez a kisebbségi létben élőknél. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Középszintű Szervezete e célból ismét megszervezte 6. Farsangi Hagyományörző Találkozóját.  A jánosi Helikon Hotel éttermében rendezett találkozóra érkező vendégeket farsangi fánkkal és fűszeres forralt borral kínálták, majd a Kokas Banda is játszott minden érkezőnek egy-egy tust.

A vendégeket Ferenczi Attila, az est konferansziéja köszöntötte, aki a felszolgált ételekhez és italokhoz Csokonai Vitéz Mihály A borital mellett című versével igyekezett kedvet csinálni. Ezt követően Szalipszki Endre, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja köszöntötte a jelenlévőket: „Ötödik éve már, hogy itt vagyok Kárpátalján. S az itt eltelt idő alatt egyik nagy élményem az, hogy naponta tapasztalhatom, hogy az Isten milyen nagy erénnyel áldotta meg a kárpátaljaiakat. Ezek közé tartozik az istenhit, a munkaszeretet, a családszeretet és a leleményesség vagy a találékonyság erénye. Ezekben a napokban jó, ha egy kicsit együtt vagyunk és tudunk beszélgetni, el tudunk szakadni a gondoktól, reménykedni, hogy elmúlik a rosszkedvünk tele, és jönnek majd a szebb napok.”
Seder Ilona, a Beregszászi Járási Tanács elnöke örömét fejezte ki, hogy a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete idén is megtartotta farsangi rendezvényét. Amint fogalmazott: „A farsang azt jelenti, hogy búcsúzunk a téltől és várjuk a tavaszt. A tavasz egyben a megújulást is jelenti, reméljük, hogy országunkba is beköszönt a béke, és továbbra is együtt őrizhetjük hagyományainkat – békében.”
Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, parlamenti képviselő köszöntőjében elmondta: „Az ember nem tudja megválasztani azt, hogy melyik korban szülessen, nekünk ez a kor adatott, viszont azért tehet, hogy életét méltóan, emberként élje végig. Bár tudjuk azt, hogy nem könnyű kor adatott nekünk, de azt is tudjuk, hogy őseinknek sem volt könnyű helyzetük ezen a »huzatos« vidékén, a Kárpát-medencében. Azonban ezen túl is méltóképpen kell viselkednünk, megmaradni embernek, megmaradni magyarnak, és ehhez hozzátartozik hagyományaink ápolása, továbbadása – ezt a célt szolgálják az ilyen találkozók.” A KMKSZ elnöke reményét fejezte ki aziránt, hogy az országban mielőbb véget érnek a harcok, és a béke nem csak áhított eszme, hanem valóság lesz ismét.
Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke úgy fogalmazott, bizakodás és reménység nélkül nincs semmi. „Amikor felmerül a kérdés, hogy tartsuk-e meg a farsangi rendezvényünket, mindig azt mondom, hogy bár válság van, de úgy kell élnünk, mint a hétköznapi emberek, akik tudják mindig, hogy eljön a karácsony, az új év, ezért várják és készülnek rá. Ahogyan ezen ünnepeinket, úgy meg kell őrizni hagyományainkat is, készülni rá, várni az idejét, s amikor eljön, megünnepelni.”
A köszöntőbeszédek után a guti hagyományőrző gyermekcsoport Sin József felkészítésében vicces  farsangi mondókákkal szórakoztatta a nagyérdeműt. Gál Natália, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház színésze Mark Twain Ádám és Éva naplója című könyvéből adott elő részleteket. A Bátyúi Együtt Nyugdíjasklub tagjai, akik már nem először lépnek fel a találkozón, színvonalas műsorral örvendeztették még a publikumot. Majd az autentikus magyar népzenéé és néptáncé lett a főszerep, amit hagyományosan minden éven a péterfalvai Kokas Károly által vezetett Kokas Banda biztosít.  A hagyományőrző műsort követően a Koktél zenekar gondoskodott az esti báli hangulatról.
Az asztalok gazdagon voltak terítve, mindenki ihatott, ehetett kedvére. A bál alatt tombolát is szerveztek, a fődíj Hajdúszoboszló egyik apartmanjában egy kétszemélyes hosszú hétvége volt, melynek nyertese Kisbégányból Túróczi Andrea és párja lett.
Remélhetőleg a jelenlévőknek sikerült eltemetniük a telet, és jöhet a várva várt megújulás a tavasz színeiben.

Váradi Enikő