Tizennyolc nap itthon

Hazajöttek a katonák

2015. február 27., 21:19 , 738. szám

A Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal kezdeményezésére és számos magánszemély felajánlásának köszönhetően, a több mint húsz autóbuszból álló konvoj hazahozta a kelet-ukrajnai Artemivszkből a Debalcevében súlyos veszteségeket szenvedett munkácsi 128-as gépesített lövészdandár 1300 katonáját. Közülük közel ötszázan a munkácsi laktanya udvarára érkeztek buszaikkal, február 25-én sötétedés után. A laktanyaudvaron már órák óta vártak rájuk a hozzátartozóik, katonatársaik, barátaik, tisztelőik, megyei és városi vezetők, a sajtó munkatársai és sok ukrán hazafi. A megérkező katonákat katonazenekarral fogadták.

Hősök! Hősök! Hősök! Dicsőség a hősöknek! Dicsőség Ukrajnának! – hosszú időn keresztül visszhangozta a tömeg. A katonák meghatottan szálltak ki a buszokból, hogy magukhoz ölelhessék hozzátartozóikat. A gödényházai Oroszi Emánuel magyarul nyilatkozott tudósítónknak: „Ez a hatodik hónap amióta ott vagyok. Örülök, hogy hazajöttem. Engem Szőlősön várnak a szüleim és a barátaim, később oda megyek majd. Egy orosz tankkal jöttem ki Debalcevéből Artemivszkbe. Néhány dolgot megtanultam ott, például tankot vezetni, ez most jól jött. Egyik nagyobb támadáskor sikerült kilőnünk sok technikájukat, ők elmenekültek és kocsikat meg tankokat hagytak ott. Egy ilyen, otthagyott orosz tankkal tudtam onnan kijönni. Nagyon sokszor voltunk reménytelennek tűnő, nagy veszélyben ezzel a fiúval – magához ölelte egyik társát –, legutóbb négy nappal ezelőtt. Nagyon pontosan lőttek, ami azt bizonyítja, hogy ezek nem szeparatista bányászok, hanem profi orosz katonák. Ezt bizonyítani tudom azzal is, hogy az egyik kocsiban találtam ezt az orosz katonai hátizsákot, bele van írva a felderítő katona egységére vonatkozó adatok mellett a neve is. Ott volt a hátizsák mellett ez az orosz katonai sisak is, nekem nagy, de elhoztam haza megmutatni.

Három napig sikerült az erős támadásaikat visszaverni, akkor pokol volt Debalceve. Február 15-én nagy csata volt, nagyon sok tank nekiindult, sok sebesült és halott volt. Kilőtték a bunkerünket, ott is sokan meghaltak, nekem elégett az összes holmim.”

Arra a kérdésre, hogy meddig tarthat még ez a háború, azt válaszolta: „Nem tudok mit mondani. Szerintem még nem fejeződik be. Debalcevét azért akarták elvenni tőlünk, mert ott van a vasútvonal. Gondolom még több technikát és lőszert akarnak behozni vasúton.”

Azon a kérdésemen, hogy ukrán részről valóban 22 halott volt-e Debalcevében, ahogy az elő hivatalos közleményekben szerepelt, Emánuel nagyon meglepődött. Elmondta, hogy nem tudja, hány halott volt, de az biztos, hogy 22-nél sokkal több. Elmondta továbbá azt is, hogy most csak 18 napot tölthet itthon, utána vissza kell mennie. Nem tehet mást, hisz a mobilizációt követően aláírt egy szerződést. A szerződés értelmében még egy év és nyolc hónapig szerződéses katona.

A felsorakozott katonákat elsőként Lengyel Zoltán, Munkács polgármestere köszöntötte, majd Vaszil Hubal, Kárpátalja kormányzója. Végül a hazatért egység parancsnoka, Szerhij Saptala ezredes, aki így fogalmazott: „Nagyon vártuk már ezt a napot. Köszönetet szeretnék mondani a szülőknek azért, hogy ilyen katonákat neveltek fel, akik olyan dolgokat vittek véghez, amire nem lett volna mindenki képes. Szeretnék bocsánatot kérni azoktól az anyáktól, feleségektől, akiknek hozzátartozóit nem tudtuk hazahozni!”

Lengyel Zoltán polgármester tudósítónknak nyilatkozva elmondta: „Ez egy örömteli pillanat. Hazajöttek a katonák. Annyira izgultunk, hogy lesz-e rotáció vagy sem. A szülők sokat harcoltak ezért, de végül sikerült, és ez nagy öröm. A parancs szerint tizennyolc nap múlva mennek vissza, de azok a katonák, akik betegek, akiknek a rehabilitációjához több idő szükséges, azok várhatóan itt maradnak hosszabb ideig.”

Badó Zsolt