Változik a gyerekek külföldre utazásának szabálya

2015. március 3., 20:01 , 738. szám

Arról lehetett olvasni az ukrán sajtóban, hogy április elsejétől változhat a kiskorúak külföldre utazásának szabályozása. Érdeklődtünk az ügyben Magyarország Beregszászi Konzulátusán, illetve a beregszászi útlevélosztályon.

Mányi István beregszászi magyar konzul elmondta: „Röviden és tömören, magyar részről semmi sem változik. Az, hogy a gyerek az eddigitől eltérő érvényes ukrán úti okmánnyal utazik be Magyarországra, a magyar beléptetési rendszert és az útlevélkezelést semmiben nem befolyásolja. Eddig is volt 18 éves korig érvényes világoskék színű ifjúsági, vagy gyerekútlevél, és volt olyan, hogy a gyermek be volt írva a szülő útlevelébe, így a szülővel közös okmánnyal lépte át a határt. Mindkét esetben külön vízumot kellett igényelni a gyermek számára ahhoz, hogy beléphessen Magyarország területére. Abban az esetben, ha csak az egyik szülővel utazik a gyerek, vagy szülők nélkül, akkor szükséges a közjegyző előtt tett beleegyező nyilatkozat, de ez eddig is így volt. Például, ha az édesanyja útlevelében szerepelt a gyerek korábban, akkor is csak úgy léphette át a határt, ha az édesapától volt beleegyező nyilatkozat. Már vízumkérelmezéskor is hozzák magukkal a vízumkérelmezők a közjegyző által aláírt nyilatkozatot, amely változatos formájú és érvényességi idejű. Állítólag áprilistól az ukrán szabályozás értelmében meg fog szűnni az a lehetőség, hogy a gyerek a szülők útlevelében szerepelhessen, de hangsúlyozom, ez a mi gyakorlatunkban nem okoz semmilyen változást.
Hivatalos tájékoztatást a változtatásról eddig nem kaptunk, csak a sajtóból értesültünk róla, mint ahogy arról is, hogy új gyerekútleveleket fognak kiadni ezentúl. Sajnálatos, hogy nem tájékoztatják a tervezett változtatásokról a külképviseleteket, de ez nem egyedi eset. Ugyanez a helyzet a felnőtt útlevelekkel is: van az új biometrikus ukrán útlevél, és van egy másik új útlevél is, ami másként néz ki mint a korábbi ukrán útlevelek, de biometrikus adatokat nem tartalmaz. Tehát január óta kétfajta új ukrán útlevéllel is találkozunk, viszont erről hivatalosan tájékoztatást még nem kaptunk.”
Érdeklődtünk az útlevélosztályon is, ahol Vaszil Muszak, az Állami Migrációs Szolgálat Beregszászi Járási Osztályának vezetője elmondta, hogy valóban nem adnak már ki olyan felnőtt útlevelet, amelyben a gyerek is szerepel. A gyerekek részére ezentúl minden esetben gyermekútlevelet kell igényelniük a szülőknek. Áprilistól valóban változni fog az eddigi gyermekútlevél is, amivel kapcsolatban még nem kaptak hivatalos tájékoztatást. Ugyanakkor mindenkit szeretne megnyugtatni, hogy minden korábban kiadott útlevél érvényes lesz mindaddig, amíg az érvényességi ideje le nem jár.

dózsa