Gazeta Wyborcza: A Kreml esetlenül tagadja a Putyin haláláról szóló híreszteléseket

2015. március 13., 16:45

A Kreml által az elnökről közölt valamennyi kép egy héttel korábban készült, a meghirdetett hivatalos találkozókra pedig nem került sor.

Az interneten terjednek a híresztelések arról, hogy Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke meghalt, mivel már több mint egy hete nem jelent meg a nyilvánosság előtt és a televízióban sem mutatkozott.

Ma Kazahsztánba kellett volna utaznia, hogy találkozzék Nurszultan Nazarbajev elnökkel és Alekszandr Lukasenko belarusz államfővel, de váratlanul ezt a legfelsőbb szintű találkozót is törölték. Ez csak ráerősített a pletykákra, miszerint Putyin valóban meghalt, a Kreml pedig szándékosan leplezi ezt.

Erről csütörtökön a Dzerkalo Tizsnya kijevi hetilap internetes változata számolt be a lengyel Gazeta Wyborcza cikke nyomán, amely megjegyzi, hogy a hatóságoknak az elnök halálával kapcsolatos gyanakvás eloszlatására tett kísérletei igen esetlenek. Oroszország asztanai követsége közölte, hogy Putyin azért nem utazik Kazahsztánba, mert megbetegedett. Ám Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára gyorsan megcáfolta a diplomatáknak ezt a bejelentését. Arról biztosított, hogy az államfő él, egészséges és „nem korlátozza tevékenységét”.  

Bizonyítandó, hogy Putyin él és dolgozik, az Orosz Föderáció elnökének adminisztrációja hivatalos honlapján fotót tett közzé az államfő találkozójáról Alekszandr Hudilajnen karéliai kormányzóval. Kiderült azonban, hogy a felvétel nem a legfrissebb. A kormányzó valóban járt ugyan Moszkvában és találkozott Putyinnal, de még múlt szerdán.

„Esetlenre sikeredett a keddi kísérlet is, hogy bizonyítsák Putyin létezését. Aznap a Kreml közölte, hogy az elnök fogadja hivatalában Dmitrij Kobilkint, a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzet kormányzóját. Az RBK újságírói azonban megállapították, hogy valójában kedden nem volt Moszkvában ilyen vendég” – írja a cikk.

Putyin utoljára akkor volt látható a tévék képernyőjén, amikor köszöntötte az orosz nőket március 8. alkalmából. Minden tévécsatorna bemutatta, miként tüntetett ki nőket és adott át nekik virágot. Ez azonban valójában egy felvétel volt, amely jóval az ünnep előtt készült.

Ily módon az „élő” Putyint nem látták múlt csütörtök óta, amikor megbeszélést folytatott Matteo Renzi olasz kormányfővel. Egyúttal azonban a cikk megjegyzi, hogy az orosz elnökre igen jellemző elrejtőzni a nyilvánosság elől, amikor Oroszországban kritikus pillanat következik el.

„Ugyanígy eltűnt a képernyőkről, amikor 2000-ben elsüllyedt a Kurszk tengeralattjáró, vagy amikor két évvel később a terroristák elfoglalták Moszkvában a dubrovkai színházat. Egyszóval, az elnök mindannyiszor így tesz, ha a helyzet az országban nagyon nehéz” – olvasható a cikkben. 

Ugyanakkor Dmitrij Peszkov, Oroszország elnökének sajtótitkára kerüli a választ a kérdésre, mikor jelenik meg Putyin a nyilvánosság előtt. Az Echo Moszkvi rádióállomásnak adott interjújában az újságírónak az elnök egészségére vonatkozó kérdésére válaszolva Peszkov arról biztosított, hogy az orosz polgároknak „nem kell aggódniuk, minden rendben van”.

(zn.ua/Kárpátalja)