A két ungvári gól is csak a döntetlenhez volt elég

Labdarúgás

2015. március 17., 18:04 , 740. szám

A harmadik tavaszi fordulóig kellett várni az első tavaszi Hoverla-gólig az országos élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, és rögtön a másodiknak is tapsolhatott a hazai publikum a Metaliszt Harkiv elleni szombati bajnokin. Ennek ellenére Vjacseszlav Groznij csapatának mégsem sikerült otthon tartania a három pontot.

A 17. fordulóban a Hoverlához hasonlóan az az ugyancsak komoly anyagi gondokkal küzdő Metaliszt Harkiv látogatott el a kárpátaljai megyeszékhelyre, amelynek kezdő 11-éből most is hiányoztak a velük szembeni tartozásokat sérelmező legnagyobb sztárok. Ám, hogy a helyettesítők is komoly játékerővel rendelkeznek, azt az is bizonyítja, hogy a harkivi alakulat legutóbb több mint egy félidőt emberhátrányban játszva is pontot szerzett a címvédő Sahtar ellen. Ungváron a vendégek szerezték meg a vezetést Kajadu révén a 40. percben. A hazaiak természetesen nem adták fel és a második játékrész közepén Aruna beadásából Jagodinszkisz fejjel volt eredményes. Nem sokkal később már a Hoverlánál volt az előny: Sackih adott gólpasszt Fescsuknak, aki higgadtan értékesítette a helyzetet. A középkezdést követően máris egyenlített a Metaliszt. Koroteckij buktatta Beszedint a büntetőterületen belül, a megítélt 11-est pedig Prijomov értékesítette.
Az utolsó negyedórában ugyan többet kezdeményeztek a vendéglátók, de maradt a 2-2-es végeredmény. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Vjacseszlav Groznij, a hazaiak mestere arról beszélt, hogy a játék képe alapján győzelmet érdemeltek volna, de összességében elégedett az eredménnyel. Az ungvári tréner azt is megemlítette, hogy a Metaliszt elleni meccset különböző sérülések miatt beinjekciózva játszotta végig Tudose, Luhtanov, Kaverin és Ljuljka is.
Az ungváriak közvetlen vetélytársai, az Illicsivec és a Kárpáti is vereséget szenvedett a fordulóban, míg az élen álló trojka – Dinamo, Sahtar, Dnyipro – biztosan gyűjtötte be a három bajnoki pontot.
Eredmények: Ungvári Hoverla–Metaliszt Harkiv 2-2, Metalurh Donyeck–Vorszkla Poltava 1-1, Zorja Luhanszk–Csornomorec Odessza 1-0, Sahtar Donyeck–Olimpik Donyeck 6-0, Dnyipro–Metalurh Zaporizzsja 1-0, Dinamo Kijev–Illicsivec Mariupol 5-0, Kárpáti Lviv–Voliny Luck 0-2.
A tabellát a Dinamo Kijev vezeti 45 ponttal a 38 pontos Sahtar és 37 ponttal harmadik Dnyipro előtt.
Az alsóházban a 12. Hoverlának 10 pontja van, mögötte az Illicsivec 7, a Kárpáti 5 pontos.
Az ungváriak következő bajnoki találkozójukat március 21-én játsszák, amikor – előreláthatóan Kijevben – az Olimpik Donyeck vendégei lesznek.

(tamási)