Egy sokoldalú irodalmár

A XX. századi magyar irodalom sok jeles íróval, költővel, drámaszerzővel büszkélkedhet, köztük a freudi mélylélektant literatúránkba beemelő, vérbeli újságíró, lírikus, novellaszerző, regényíró, műfordító Kosztolányi Dezsővel, aki 130 évvel ezelőtt, 1885. március 29-én, a Délvidéken, Szabadkán látta meg a napvilágot.

Édesapja, Kosztolányi Árpád matematika–fizika szakos tanárként dolgozott a Szabadkai Gimnáziumban, elsőszülött gyermeke, a majdani irodalmár, Dezső is ebben az iskolában végezte el középfokú tanulmányait, majd 1903 őszén beiratkozott a Budapesti Tudományegyetem (mai nevén: Eötvös Loránd Tudományegyetem) bölcsészkarára. Magyar–német szakos tanárnak készült, de egyre komolyabban kezdett foglalkozni az irodalommal: verseket írt, illetve angol, francia és német költők műveit fordította magyarra. Emellett az újságírás is érdekelni kezdte, a Bácskai Hírlap munkatársa lett, majd – be sem fejezve egyetemi tanulmányait – 1906-ban a Budapesti Naplóhoz szerződött.
Főleg szépirodalmi cikkek, költemények, tárcacikkek kerültek ki a tolla alól, a versrovat vezetője lett, a fővárosi laphoz való szegődését követő esztendőben pedig – Négy fal között címmel – megjelent első verseskötete, majd hamarosan első novellagyűjteménye is, a Boszorkányos esték. Költeményeiben romantikus, antik és szecessziós motívumok keveredtek, még nem találta meg egyéni hangját, ám így is nagy sikert aratott velük. Novellakötete érettebb íróra utal, elbeszélései érzékletes és tömör leírások olvashatók, s már ekkor tudta azt, amit az írók általában nehezen tanulnak meg: úgy megkezdeni egy-egy írást, hogy az nyomban felkeltse az olvasó érdeklődését, annyira, hogy az ember abba se tudja hagyni az olvasást, míg csak a történet végére nem ér.
1904-ben meg­jelent legnagyobb sikert hozó verseskötete, A szegény kisgyermek panaszai, melynek darabjait áthatja a rejtelmesség, a szorongás, a vágy, a csoda. Az I. világháború előtti utolsó békeévben pedig feleségül vette az irodalommal is foglalkozó Harmos Ilona színésznőt, aki Görög Ilona művésznéven írt és műfordított. Maga Kosztolányi is sokat fordított, például Shakespeare-t, Calderont, Csehovot, műfordítói alapelve pedig az volt, hogy szép magyar verssé gyúrja át az idegen költői alkotást.
Az I. világháború után, 1922-ben jelentette meg első regényét, a Nero, a véres költőt, melyben a tehetségtelensége ellenére magát kiváló költőnek tartó és tartatni akaró, birodalmát zsarnoki módon kormányzó római császár, Nero életét, rémuralmát és bukását. A korlátlan hatalom megrészegíti Nerot, aki úgy érzi, mindent megtehet, így gyilkosságot gyilkosság után követ, illetve követtet el, s többek között megöleti a költői vetélytársának érzett rokonát, Britannicust is, akiről lelke mélyén tudja, hogy sokkal jobb poéta, mint ő. Amikor azután több légió is fellázad vérgőzös uralma ellen, s véget vetnek annak, öngyilkosságba menekül. Kosztolányi egyik felismerése a regényben, hogy a bűn újabb bűnt szül, az erkölcsi tartását elveszített ember pedig elkerülhetetlenül morális szakadékba zuhan.
Következő két nagyepikai alkotása, a Pacsirta és az Aranysárkány megírása után, 1926-ban pedig napvilágot látott talán legjelentősebb regénye, az Édes Anna, melynek ötlete – egy tökéletes cselédlány, aki végül meggyilkolja gazdáit. Az úr-szolga viszony, az emberi kiszolgáltatottság és az öntudatlan lázadás regénye ez a mű. A Balaton mellékéről a fővárosba érkezett cselédlány, Édes Anna a Vízy házaspárhoz szegődik, akiknek az élete – egyetlen gyermekük elveszítése után – teljesen tartalmatlan. A feleségétől elhidegült férj alkalmi nőkapcsolatokban próbál boldogságot találni. Vízynét pedig senki sem szereti, s ő sem szeret senkit. Annát, a gazdái minden utasítását teljesítő, tökéletes cselédlányt gépként kezeli, nem látja meg benne az embert. Akiben a sok-sok kis sérelem, megaláztatás egyre csak gyűl, míg végül a feszültség kettős gyilkosságban robban ki: Anna egy végzetes éjszakán agyonszúrja Vízynét, s mivel a férj is felébred, és meglátja, mit tett a lány, vele is végez. Majd önmagába roskad, és sorsába beletörődve várja, hogy leleplezzék és letartóztassák.
A regény megírásakor Kosztolányi már a Pesti Hírlap munkatársa volt, s az újság lapjain jelentette meg Alakok c. sorozatát, mely a legkülönbözőbb foglalkozású, társadalmi helyzetű embereket színesen bemutató riportokból állt össze. 1933-ban pedig megjelentette Esti Kornél c. elbeszéléskötetét, ám ugyanennek az évnek a nyarán már megjelentek végzetes betegségének, a gócos tüdőráknak az első tünetei. 1934-től több operáción, valamint egy sugárkezelésen is átesett, miközben továbbra is alkotott, ekkor vetette papírra utolsó verseit. 1936. november 3-án azonban szervezete feladta a harcot, s az irodalmár örökre lehunyta szemét. (Források: Levendel Júlia: Így élt Kosztolányi Dezső, Wikipédia)

Lajos Mihály