Huszárok a felhők felett

2015. március 24., 19:47, 741. szám

Március 20-án Vid­nyánsz­ky Attila főigazgató meghívására a Kárpát-medencei összetartozás jegyében több mint 600 Kárpát-medencei magyar vett részt a Nemzeti Színház díszelőadásán. A színház most harmadik alkalommal látta vendégül a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének (KCSSZ) tagjait. Kárpátaljáról a Kárpát-medencei Családlánc tagszervezete, a Sámuel Alapítvány jóvoltából 100, összesen pedig 110 kárpátaljai is jelen volt a díszelőadáson.

Az előadást megelőzőn dr. Szabó Endre, a KCSSZ elnöke köszöntötte a jelenlévőket, a darab témája, az I. világháború kapcsán kiemelve, hogy ez az a történelmi, szégyenletes esemény, amelynek következtében szétszabdalták a háborúban vesztes Magyarországot. Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár kiemelte, hogy bár nincs olyan ország, amelyet ily kegyetlen büntetéssel sújtottak volna, a magyar nemzet mégis él. Sipos Géza, a Sámuel Alapítvány vezetője köszönetét fejezte ki Magyarország kormányának és a határon túli magyar testvéreknek a nehéz helyzetbe került kárpátaljaiak támogatásáért, s arra kérte a jelenlévőket, hogy „szüntelenül imádkozzanak értünk, hiszen mindeddig megsegített minket az Isten”, s továbbra is bízunk, hiszünk benne.
Vidnyánszky Attila rendezésében a Nemzeti Színház színészei, a Színház- és Filmművészeti Egyetem V. éves színész hallgatói, a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének III. éves hallgatói, valamint a Budapesti Énekes Iskola tanulói előadásában egy, az I. világháborúra és annak borzalmas valójára emlékező darab került bemutatásra. A Fekete ég – háborús előhang címet viselő első felvonásban magyar családokat láthattunk, amelyeknek családfőit otthonuktól távol sodorta a front. „…a magyar nem enged, míg a vére megered” – hangzott az előadásban, s valóban: a magyar huszárok sorra hullnak el a harcokban, de életük utolsó pillanatáig sem adták fel. Megelevenedett a háború egyik legvéresebb küzdelme, az 1916-ban vívott doberdói csata. A magyar huszárok, lovaikat vesztve, mintha vágóhídra menetelnének. A lövészárok mocskában a napok óta halott, halála után kifosztott bajtárs holtteste gyászos előjel, de a huszárok mindig bíznak abban, hogy a Jóisten megsegíti őket. Szüntelenül várja őket feleségük, gyermekeik, újra és újra elolvasva a kincsként őrzött frontról küldött leveleket. Közben háborús prostituáltakká silányodik nők tömege, akiknek legfőbb feladatuk a katonák szexuális igényeinek kielégítése. Jászai Mari és Fedák Sári naplóbejegyzései a háborús hangulatról, a sebesült katonák szenvedéseiről, a megmentésükért hozott áldozatokról szólnak.
A háború első két évében Molnár Ferenc író haditudósító volt a galíciai fronton. Az ott szerzett élményekből írta meg A fehér felhő – mirákulum egy részben c. darabját, amelyet először 1916-ban mutattak be a Nemzeti Színházban. Ez képezi a darab második felvonását. Rideg keresztek, bolyongó árnyalakok néznek szembe a szemlélőkkel a függöny elgördülése után. A magyar huszárok nem élték túl a csatát, kétségbeesett özvegyeik azzal nyugtatják az apa nélkül maradt gyermekeket, hogy apjuk a felhők fölött van. A kicsik elindulnak a falujuk melletti hegyre, hogy találkozzanak velük. És találkoznak is. A huszároknak pedig megadatik, hogy kifogástalan egyenruhájukban, lovaik közt egyszer még újra találkozhassanak velük.
A budapesti látogatás másnapján a kárpátaljai csoport ellátogatott a magyar Országházba, a budai várba, a Mátyás-templomba és a budai református gyülekezet meghívására a református templomba is.
„Szegény magyar! Visznek a vágóhídra! És ha legalább ezt a mai tüzedet jól használnák fel! És nekieresztenének az igazi ellenségednek! Nem, előbb lehűtenek, kiéheztetnek, elcsigáznak, egyszóval: jégre tesznek, – és aztán kimerülve, lehangolva, megveretnek a muszkával” – részlet Jászai Mari emlékirataiból.

Espán Margaréta