Jubileumi Év embere választás Visken

2015. március 24., 20:23 , 741. szám

Az öt éve működő „Visk” Jótékonysági Alapítvány idén ötödik alkalommal rendezte meg az Év embere  rendezvényét.

A Visk polgárai által javasolt jelöltekből választották ki azt az embert, aki a legtöbbet tette le 2014-ben a közösség asztalára a kultúra, a sport, a tudomány, a gazdasági élet vagy akár a civil szféra területén.
A községben karitatív jelleggel működtet az alapítvány egy tévéadást, az itteniek tehát az éter hullámain keresztül (is) értesülhetnek a legfontosabb eseményekről. A fiatalokból álló lelkes stáb portréfilmet készített valamennyi jelöltről, amelyeket két nyelven mutattak be.
Az idei rendezvényt hagyományosan egy szombat esti komolyzenei koncert előzte meg, amelyen a Viskről elszármazott felsőfokú zenei képzésben Magyarországon részt vevő viski fiatalok léptek fel. Jőrös Andrea operarészletek előadásával, Czébely Beáta, Bacsi János és Heczel Tünde pedig zongorajátékával bűvölte el a közönséget. Az Év embere szavazásra március 22-én vasárnap, egy nagyszerű gálakoncert keretében került sor, amelyen fellépett a helyi művészeti iskola növendéke és tanára, a pravoszláv egyház női kórusa, a református és katolikus egyház összevont kórusa, valamint Bacsi János zongoraművész.
Iskolák, óvodák, a kórház megsegítése, emlékkiállítás, nyári tábor szervezése, alkotóműhelyek támogatása, célirányos támogatás nehéz helyzetben lévők számára – a 2014-es esztendő eseményeit értékelve ezeket emelte ki Czébely Lajos, a „Visk” Jótékonysági Alapítvány kuratóriumának elnöke. Varga Sándor FIFA-menedzser, az alapítvány létrehozója nagy elismeréssel szólt arról a közösségteremtő munkáról, amelyben – nemzetiségtől, pártállástól, egyházi hovatartozástól függetlenül – egyre többen vesznek részt.
A szavazás végeredményeképpen idén az Év emberévé Botos Erzsébetet választották, aki számtalan jótékonysági akciót szervezett, többek között nemrég a Donyeckből Viskre települt menekültek számára is. II. helyezett Ozsehánics Viktória gitároktató, III. helyezett Miklós Leszja rajzoktató lett. Közönségdíjban idén Fegykó Natália gyerekorvos részesült, az alapító különdíját pedig a Visk Tv mediaszakkörének csoportja kapta.

Váradi Enikő