Nem lesz kihívója Kelemen Hunornak

2015. március 24., 20:14 , 741. szám

Nem lesz kihívója Kelemen Hunornak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) április közepén tartandó kongresszusán – közölte az MTI érdeklődésére Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.

A múlt szerdán lejárt határidőig csak a szövetség jelenlegi elnöke kapott jelölést egy újabb elnöki mandátumra. Kovács Péter elmondta, Kelemen Hunort az RMDSZ 12 területi szervezete jelölte a tisztségre, és az elnök írásban közölte, hogy elfogadja a jelölést. Ezzel teljesültek a jelölés feltételei.
Kovács Péter elmondta, az RMDSZ alapszabályához és programjához beérkezett módosító javaslatokat március 28-i zilahi ülésén vitatja meg a szövetség kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT). ,,A szokásjog azt mutatja, hogy az SZKT által támogatott módosítások döntő többségét a kongresszus is elfogadja” – jelentette ki a főtitkár.
Az MTI kérdésére, hogy várható-e jelentős átalakulás az RMDSZ szerkezetében, Kovács Péter elmondta: valószínűsíthető, hogy az RMDSZ jelenlegi főtitkársága visszaalakul ügyvezető elnökséggé. Emlékeztetett arra, hogy 1993-tól 2011-ig is ügyvezető elnökség szerepelt a szövetség struktúrájában, ezt a testületet alakították át főtitkársággá a Kelemen Hunort elnökké választó 2011-es kongresszuson.
Az RMDSZ Kolozsváron tartja a soron következő tisztújító kongresszusát április 17–18-án.

(MTI/hirado.hu/Kárpátalja)