Zárkózik a Hoverla

Labdarúgás

2015. április 15., 08:24 , 744. szám

Sorozatban másodszor győzött az ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban az összességében harmadik sikerét arató Ungvári Hoverla, amivel a Vjacseszlav Groznij vezette alakulat egy pontra felzárkózott a 11. helyen lévő Csornomorec Odessza mögé.

Ungváron ráadásul amolyan hatpontos találkozón csaptak össze egymással a veszélyzónából menekülő hazaiak, illetve az egyik kieső helyen álló Illicsivec Mariupol.
Fél óra tapogatózó játék után az első játékrész hajrájában gyakorlatilag eldöntötte a három pont sorsát a vendéglátó együttes: előbb a 33. percben Aruna beadásából Grisin szerezte meg a vezetést, majd nem sokkal később Mjakusko aszisztjából az utóbbi hetekben gólerős Fescsuk duplázta meg az előnyt.
Fordulás után a Hoverla nem igazán erőltette a támadásokat, a vendégek játékosai pedig képtelenek voltak komoly gólhelyzetet kialakítani Koval kapuja előtt. A szépítés azért összejött az Illicsivecnek, a 95. percben Csurko büntetőből kozmetikázott az eredményen.
A forduló meglepetése Kijevben született, ahol a bajnoki listavezető Dinamo értékes pontokat vesztett a Zorja Luhanszk ellenében, és mivel az üldözők közül a Sahtar Donyeck fölényesen legyőzte a mélyrepülésben lévő Csornomorecet, öt pontra csökkent a tabellán a két csapat közti különbség.
A 19. forduló eredményei: Ungvári Hoverla–Illicsivec Mariupol 2-1, Metalurg Zaporizzsja–Voliny Luck 1-1, Metalurg Donyeck–Olimpik Donyeck 4-2, Sahtar Donyeck–Csornomorec Odessza 5-0, Dnyipro–Metaliszt Harkiv 0-0, Dinamo Kijev–Zorja Luhanszk 2-2, Kárpáti Lviv–Vorszkla Poltava 0-0.
Hét fordulóval a bajnokság vége előtt a listavezető Dinamo Kijevnek 49 pontja van. Második a Sahtar Donyeck 44 ponttal, míg a harmadik Dnyipro 41 ponttal áll.
Az alsóházban a 11. helyre visszacsúszó Csornomorec Odessza csak egyetlen ponttal előzi meg a 12. helyét 16 pontjával megerősítő Ungvári Hoverlát, ráadásul az április 19-én sorra kerülő 20. fordulóban a kárpátaljai együttes éppen Odesszába látogat.
A 7 pontos Illicsivecnek és 5 ponttal sereghajtó Kárpáti Lvivnek egyre kevesebb az esélye a bennmaradásra.

(tamási)