Megmaradtak és megmaradni akarnak

2015. április 22., 10:27 , 745. szám

„…a legfontosabb, hogy utódainkat megtanítsuk magyarul”. Ezzel a mondattal zártuk múlt heti lapszámunk Életben tartani, nevelni c. cikkét, amelyben Takács Mária, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szórványprogram-felelőse számolt be a szórványoktatás helyzetéről. Most három szórványban tevékenykedő pedagógus által kívánjuk bemutatni egy-egy oktatási intézmény mindennapjait, s azt, valójában mit is jelent pedagógusnak lenni a „végeken”.
 

Veszprémi Csilla, a fancsikai (Nagyszőlősi járás) római katolikus Szent Katalin Óvoda vezetője 1995-ben a munkácsi, 2006-ban pedig a drohobicsi tanítóképzőben szerzett diplomát. 2001-től vasárnapi iskolát vezet, 2003-ban karitatív alapon nevelőnőként kezdte munkáját a helyi óvodában.
– Jelenleg 96 gyermek jár az óvodába Fancsikáról és Tiszasásvárról. Velük 6 nevelőnő foglalkozik. Az óvoda épületeit a római katolikus és a református egyháztól béreljük. A magyar gyerekeken kívül természetesen az ukrán gyermekeket is igyekszünk minél jobban megtanítani magyarul. Sok ukrán szülő adja be hozzánk a gyerekét azért, hogy megtanulja a nyelvet, szerintem azért, hogy majd könnyebben boldogulhassanak, mint ők. Öt évvel ezelőtt kérvényeztük a szülőkkel, hogy a fancsikai ukrán tannyelvű iskolában is legyen magyarnyelv-oktatás. Sikerült is megszervezni ezt. Az elemi iskolások heti két órában tanulnak magyarul. Az elemi iskola után viszont már nincsenek magyarórák, ezért szeretnénk elérni, hogy felsőbb osztályokban is tanítsák. Úgy néz ki, hogy ez a következő tanévben meg is valósulhat. Azok a gyerekek, akik a 4. osztály után kiesnek a magyar oktatásból, a vasárnapi iskolában tanulhatnak tovább. A vasárnapi iskolai foglalkozások a parókiákon működnek korosztályonkénti bontásban. Sztaroszta Mária kolléganőm és jómagam vezetjük a foglalkozásokat, amelyekre alkalmanként 50 gyerek is összegyűl. Foglalkozás után különböző játékokat játszunk, így néha két órát is együtt töltünk. A kicsiket írni, olvasni tanítjuk. A nagyobbak regéket, meséket olvasnak, és a magyar történelmet is tanulmányozzuk. Próbálunk mindenféle téren művelődni. Mivel sok a kicsi gyerek is, sokszor a nagycsoportosok segítenek nekem a foglalkozások levezetésében. Aki már tud helyesen írni és olvasni magyarul, az, ha kisebb is, a nagyobbakkal jár a foglalkozásra. A szükséges eszközöket a gyerekek hozzák magukkal, de használjuk a parókia hittantermében lévő dolgokat is. Emellett rendszeresen vásároljuk az Irkát is. Abból olvasnak, másolnak a gyerekek, használjuk a kézműves oldalakat is, sok dolgot abból tanulunk meg.
A magyar óvoda és a vasárnapi iskolai oktatás ellenére nem sikerül magyar osztályokat is beindítani a településen. Veszprémi Csilla elmondta, sok a vegyes házasság a településen, s aki ukrán családba házasodik, az ukránul is beszél az új család körében. A vasárnapi iskola és az óvoda ezért különösen fontos szereppel bír a magyar nyelv, a magyar szó fennmaradásában.
A kőrösmezői Vizáver Magdolna a magyar oktatás szervezésének kezdeteinél is jelen volt. Jelenleg hittant tanít, és különórát is tart magyar nyelven. Szerinte „A Jóisten akarata volt, hogy beindult itt a magyar oktatás. Mi csak eszközök vagyunk ebben.”
– 1989-ben alakult meg a KMKSZ helyi alapszervezete, és 1990-ben már beindult a magyar nyelvű oktatás is a vasárnapi iskola keretén belül. Bilics Éva volt ennek megszervezője a Rahói járásban. Szenek Olgával, Szenek Margittal, Merkl Angélával mi négyen, magyar pedagógusok kezdtük el az oktatást Kőrösmezőn, de előtte bőven akadt még tanulnivalónk is, hiszen nem ilyen jellegű tanulmányokat végeztünk. A templomban kihirdették, hogy van lehetőség magyarul írni, olvasni taníttatni a gyerekeket. Igaz, hogy a magyar beszéd még megvolt a családokban, de csak „konyhaszinten”, ezért 10-15 gyerek is jött a vasárnapi iskolai csoportokba. Mise előtt foglalkoztunk velük, aztán részt vettünk a misén is. Nagy hatással volt ez a kezdeményezés a helyi magyarok összefogására és megmaradására nézve. 2002-ben pedig elindult az elemi és általános iskolai szintű magyar oktatás is a Kőrösmezői 1. Sz. Középiskola keretein belül. Ezután több pedagógus, a Rákóczi-főiskolát végzett diákok is érkeztek, magyar településekről. Első tanító nénink Illés Éva volt, de itt kezdte a munkát Takács Mária, a KMPSZ szórványfelelőse is. Egykori tanítványaink közül sokan folytatták és folytatják tanulmányaikat a Técsői Református Líceumban, a beregszászi főiskolán, Magyarországon is. Mára pedig tanító lett néhányukból. Akkoriban kevésbé volt jellemző, mint most, hogy a szülő ukrán iskolába adja a gyerekét.  De a magyar nyelv oktatása az iskolán kívül is folytatódik, mivel a gyerekek szüleiket is megtanítják a nyelvre. Tanítványaink vitték vissza a magyart a családokba. Jelenleg 5 magyar osztály működik, az 1., 2., 4., 6. és 7. Az alsósok minden tantárgyat magyarul tanulnak, a felsősöknek pedig heti 3 magyarórájuk van.
Kőrösmezőre jelenleg épp vállalkozó kedvű magyar pedagógust keresnek.
Hadar Irén, a gyertyánligeti Római Katolikus Páduai Szent Antal Óvoda vezetője jó példa arra, hogy magyar faluból származóként is eredményesen lehet munkálkodni kisebbségi közegben. Ő Bátyúból került Gyertyánligetre. 2003-ban végzett a Rákóczi-főiskola óvodapedagógia szakán, s Punykó Mária, a KMPSZ szórványprogramjának akkori felelőse kereste fel a lehetőséggel.
– Kicsit megijedtem a feladattól, hiszen messzire kellett mennem, az ukrán nyelvet sem igazán beszéltem, de több nap gondolkodás után végül elfogadtam a lehetőséget. Olyan emberek közé kerültem, akik hamar befogadtak, szívesen láttak. Kihívásnak tartottam ezt a feladatot. Egy szintén fiatal magyar tanítónővel laktam együtt a számunkra biztosított szálláson. 2006-ban én lettem az óvoda vezetője. Kisebbségben különösen nagy hangsúlyt kell fektetnünk a magyar kultúra és a nyelv ápolására, fejlesztésére. A szókincs fejlesztése érdekében fontos a dramatizálás, minél több szerepjátékot, népi játékot kell tanítani. A megkopott nyelvismereten kell javítanunk. Nehéz feladat ez, mivel az alapoktól kezdjük. Ez a munka kötelesség is, hiszen fenn kell tartani a magyarságot, de én elsősorban azért csinálom, mert szeretem. Különböző programokat szervezünk az óvodával, amelyekre meghívjuk a gyerekek családját, hozzátartozóit. Bemutatjuk a különböző ünnepekhez kötődő szokásokat, dalokat, hogy az idősebbek emlékezzenek rájuk, a fiatalok pedig megismerjék. Maréknyian vagyunk csak, és azért igyekszünk, hogy ne legyünk még kevesebben, hogy megtartsuk, ösztönözzük a magyar fiatalokat. Ehhez fiatalos programok is kellenek. Szívünkön viseljük ezt a feladatot. Én külső, vagy ahogy itt mondják, „lenti magyar” vagyok itt, ezért nekem könnyebb magyarnak lennem, nem úgy, mint azoknak, akik itt, kisebbségben nemcsak megmaradtak, de szeretnének is megmaradni magyarnak. Ebben próbálok segítséget nyújtani a számukra.

Espán Margaréta