Az örmény holokauszt

A múlt század első népirtása

2015. április 24., 08:27

Száz évvel ezelőtt, 1915. április 24-én vette kezdetét az egykori Oszmán Birodalomban élő örmények elleni irtóhadjárat, az áldozatok vagyonának elkobzásával, szervezetten végrehajtott tömeges kivégzésekkel, spontán gyilkosságokkal, végtelen gyalogmenetekkel, éheztetéssel, koncentrációs táborokkal… Szomorúan ismerős kép, csak éppen a cyklon-B gáz és a krematóriumok hiányoztak. Ám míg a civilizált világban – méltán – nemzetközi emléknapja van a zsidó holokausztnak, addig az örmény holokauszt esetében még az sem megy könnyen, hogy egy ország hivatalosan is elismerje, hogy a népirtás valóban népirtás volt.

A mai Örmény Köztársaság tulajdonképpen csak az ősi Örményország keleti része. Nyugat-Örményország Kis-Ázsia keleti részén terült el, mely az Oszmán Birodalom terjeszkedése során került oszmán uralom alá. Az örmények kezdettől fogva jogfosztott helyzetben voltak: nem viselhettek fegyvert, keményen megadóztatták őket, s egy iszlám bíróság előtt tett tanúvallomásuk nem volt elfogadható egy muzulmán vallomásával szemben. Már a XIX. század előtt is ki-kirobbantak örmények és más népcsoportok, például görögök elleni mészárlások, melyek általában tízezernyi áldozattal jártak, az 1800-as években pedig a török vezetésben megformálódott a szörnyű elhatározás az Oszmán Birodalom területén élő örménység teljes kiirtására.

1908-ban győzelmes polgári forradalom zajlott le a birodalomban, s a hatalomra került ún. ifjútörökök – amellett, hogy meghagyták az alkotmányosság keretein belül működő szultáni hatalmat – célul tűzték ki a hanyatló Oszmán Birodalom modernizációját. Ám az igyekvő és ügyes örmény és görög polgárság, iparosok, kereskedők jólétét, a keresztény iskolák, a keresztény városnegyedek fejlettségét, európai színvonalát látó ifjútörökökben egyre erősödött az erőszakos oszmán-muszlim nacionalizmus, mely előrevetítette az örmény tragédia árnyékát.

1914-ben az Oszmán Birodalom – a központi hatalmak oldalán – belépett az I. világháborúba. Ekkoriban mintegy kétmillió örmény élt az impériumban, zömmel egy tömbben, Kelet-Anatóliában (Kis-Ázsia keleti részében), de sokan laktak nyugaton is, főleg az akkori fővárosban, Konstantinápolyban (Isztambulban) és környékén. A hadba lépést követően gőzerővel beindult az örményellenes propaganda, mely „nemzetbiztonsági veszélyforrásnak” nevezte az örményeket, olyan vad rágalmakkal illetve őket, miszerint felkelést terveznek, le akarják öldösni az ifjútörökök vezetőit, és meg akarják nyitni a Boszporuszt, valamint a Dardanellákat az antant csapatai előtt. 1915. április 24-nek éjjelén pedig a török kormány letartóztatott mintegy 250 örmény értelmiségit, s még azon az éjszakán mindegyiküket kivégezték. Ezzel kezdetét vette az örmény holokauszt.

Májusban elfogadták az örmények kitelepítéséről rendelkező törvényt, majd kimondták, hogy minden tulajdonukat, házaikkal, földjeikkel, haszonállataikkal együtt lefoglalják. Ezt követően egymást követték az oszmán hadsereg által a fegyvertelen örmény lakosság körében elkövetett tömegmészárlások. Börtönökből kiengedett köztörvényes bűnözőkből létrehozták a Különleges Szervezetet, melynek az volt a feladata, hogy az Anatóliából a szíriai Deir-ez-Zor városába és a környező sivatagba, az ott felállított koncentrációs táborokba kísérje a végtelen menetoszlopokban hajtott szerencsétleneket, akiknek fosztogatás, megerőszakolás, legyilkolás, éheztetés jutott osztályrészükül. A táborokban sem oldották meg élelmezésüket, így ott tovább aratott az éhhalál, s a gyilkosságok is folytatódtak. Örmény források szerint 1915 és 1917 között másfél millióan haltak meg. A törökök szerint – akik „belháborúnak” állítják be a népirtást – 200-300 ezer, semleges kutatók szerint 600-800 ezer örmény halt meg. De nem is a szám a lényeges – hanem a genocídium ténye és megannyi borzalma…

Az Oszmán Birodalom 1918-as kapitulációja után – külföldi nyomásra – hadbíróság elé állították az ifjútörök vezetőket. A szökésben lévő négy főbűnöst: Talat pasa volt nagyvezírt, Enver efendi korábbi hadügyminisztert, Kemál efendi egykori tengerészeti minisztert, valamint dr. Nazim efendi volt oktatási minisztert távollétükben halálra ítélték. Az Örmény Forradalmi Szövetség az 1920-as évek elején megindította a Nemeszisz-hadműveletet a felelősök megbüntetésére. Sikerült is végezniük Talat pasával és a népirtásban ugyancsak részt vett Dzsemál pasával, míg Enver pasa 1922-ben, a szovjetek elleni harcban esett el. Napjainkig még csak huszonkét ország ismerte el az örmény népirtást. Törökország nem tarozik közéjük…

Lajos Mihály