Cselekvő hit

2015. május 6., 09:51 , 747. szám

Idén is megrendezte ifjúsági találkozóját a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ). Május 2-án reggel 9-től a rossz, esős idő ellenére is több mint 1600 fiatal gyűlt össze Kárpátalja minden szegletéből. A rendezvény témája a cselekvő hit volt. Nos, a téma tükrözte a református fiatalok kitartását, hiszen az eső szitált, de az ifjúság kitartott. Sajnos, az eredetileg nyílt terepre és egész naposra tervezett rendezvényt csak rövidített formában tudták lebonyolítani, hiszen a jó idő nem akart beköszönteni.

Ahogyan az minden éven lenni szokott, idén is a Trinitas Band keresztyén együttes szolgálatával kezdődött az alkalom, az együttes dicsőítő énekek által tett bizonyságot arról az Istenről, akit érdemes szakadó esőben is dicsérni. Az alkalmat megtisztelte jelenlétével Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) püspöke, aki nagyra értékelte, hogy a kedvezőtlen idő ellenére ennyi fiatal eljött az alkalomra. A püspök úr nyitó áhítata után Nagy Béla, a KRE gondnoka köszöntötte az egybegyűlteket. A találkozóra idén is ellátogatott a Csillagpont Kárpát-medencei református ifjúsági találkozó főszervezője, Szontágh Szabolcs, aki ismertette az idei Csillagpont részletes programtervét. A köszöntéseket követően a főelőadást Százvai László kisvárdai lelkipásztor tartotta. A cselekvő hit fontosságáról beszélt, s mint mondta, fontos, hogy hitünk a cselekedeteinkben is megmutatkozzon. A rendezvény fogadalomtétellel ért véget, mellyel a fiatalok a KRISZ alapelvei szerint megújították fogadalmukat az ifjúsági szervezetnél.

/grace/