Egyelőre sem Kijev, sem Tbiliszi nem számíthat vízummentességre

2015. május 8., 21:02 , 748. szám

Közzétette pénteken az Európai Bizottság az Ukrajna és Grúzia vízumliberalizációs akciótervéről készült jelentéseket, amelyek alapján egyelőre egyik ország sem számíthat arra, hogy a rigai Keleti Partnerség csúcstalálkozón döntés születhet a vízummentes utazásról.

A jelentés Ukrajna és Grúzia esetében is jelentős haladásról és eredményekről számol be, ám mindkét ország esetében azt is megállapítja, hogy vannak még további teendők, amelyek megvalósításáról az év végéig újabb helyzetértékelést fognak készíteni.

Ukrajna esetében a dokumentum kiemeli, figyelemre méltó, hogy Kijev „a rendkívüli körülmények, valamint a külső és belső kihívások dacára” mekkora haladást tud felmutatni. A jogi keretek kialakítása Brüsszel szerint dicséretes, és Ukrajna az intézményrendszer kialakítása mellett is elkötelezett, de a bizottság szerint a politikai vezetés legfelsőbb szintje részéről átfogó erőfeszítésekre van szükség, hogy a végrehajtás minden szinten hatékony legyen.

„Mindazonáltal további fenntartott erőfeszítések kellenek a jelenlegi jelentésben megfogalmazott ajánlásokkal összhangban” - húzza alá a dokumentum, amely összesen több mint 50 konkrét ajánlást fogalmaz meg a kijevi hatóságok számára.

Az Ukrajna által elért haladás elismeréseként Brüsszel annyit ajánl fel, hogy ha Kijev tartja az ütemet, akkor a következő jelentést a tervezettnél hamarabb elkészíti.

Grúzia esetében is jelentős haladásról számolt be a jelentés a vízumliberalizációs akcióterv végrehajtásában. A dokumentum szerint a Tbiliszi által kialakított jogi, intézményi, szervezeti és szakpolitikai rendszerek nagyjából összhangban vannak az uniós és nemzetközi normákkal; a dokumentum tanúsága szerint Grúzia annak ellenére, hogy csaknem négy évvel később kezdett tárgyalásokat a vízumkönnyítésről, sokkal több területen tudott megfelelni az elvárásoknak, mint Ukrajna, ennek megfelelően az ajánlások száma is kevesebb.

Mindkét ország esetében megjegyzi a jelentés, hogy a most megfogalmazott ajánlások teljesítésével eleget tesznek majd az uniós kívánalmaknak.

(MTI/Kárpátalja)