Bemutatkozhattak a jövő tudósai

I. Kölcsey Ferenc Szakkollégiumi Tudományművelési Diákkonferencia

2015. május 13., 10:53 , 748. szám

A beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Kölcsey Ferenc Szakkollégiumának Hallgatói Önkormányzata május 8–9-én kétnapos Tudományművelési Diákkonferenciát szervezett Beregszászban, ahol öt szekcióba osztva biológia, földrajz, matematika, informatika, pedagógia, történelem és nyelvészet területén végzett kutatásaikról számolt be harmincnégy diák és ifjú kutató, a beregszászi főiskola, az ungvári egyetem és számos anyaországi felsőoktatási intézmény képviseletében. A tudományos munkákat és az előadásokat szakmai zsűri értékelte.

A konferenciát Kohut Attila kollégiumigazgató nyitotta meg, aki bemutatta a 2002-től üzemelő szakkollégiumot, ahol jelenleg 95 diák lakik. Elmondta, hogy a kollégium hallgatói önkormányzatának elnöke, Molnár Attila volt az ötletadója a tudományos konferenciának. Sikeres pályázatnak köszönhetően létre is jött az I. Kölcsey Ferenc Szakkollégiumi Tudományművelési Diákkonferencia. Kohut Attila elmondta továbbá: „Abban bízom, hogy ez a konferencia egy-két hallgatónak lökést ad ahhoz, hogy elinduljon a tudományos pályán, mert szembesül azzal, hogy mások számára is érdekes témával foglalkozik, és azzal is, hogy jól tud előadni, egy kis önbizalmat szerez.” A kollégium igazgatója, aki egyben a Rákóczi-főiskola kiadójának is a vezetője, bejelentette, hogy a különböző szekciókban első helyezést elért diákok tanulmányait megjelentetik a Acta Beregsasiensis tudományos folyóiratban vagy a főiskola Limes című évkönyvében.

A diákkonferencia megálmodója, Molnár Attila személyes okok miatt nem tudott jelen lenni, levélben üdvözölte a konferencia résztvevőit.

A tudományos rendezvény rangját emelte, hogy neves előadók is elfogadták a szervezők meghívását, közülük dr. Lakos András infektológus, aki a kullancs okozta betegségek ambulanciáját bemutató előadása kapcsán a tudományos folyóiratokban történő publikálás módszertanát ismertette a diákokkal. Dr. Weiszburg Tamás egyetemi docens, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDK) alelnöke, a Tudományos Diákkörök Határok Nélkül (HTDK)program szakmai vezetője a diákkonferenciák tapasztalatairól és fontosságukról beszélt. A szekcióülések előtt a budapesti kutatók mellett beszélt kutatásairól a Rákóczi-főiskola két tanára, Gönczy Sándor geológus, valamint Molnár József klimatológus, tanszékvezető főiskolai tanár, továbbá Tegze Hajnalka, a Nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskola matematikatanára, valamint a nagydobronyi Szanyi Szabolcs biológus PhD-hallgató, aki a Debreceni Egyetemet képviselte a konferencián.

A szakmai zsűri döntése értelmében az öt szekció győztese és értekezéseiknek címe a következő:

Biológia szekció: Farkas Gabriella, a Budapesti Corvinus Egyetem élelmiszermérnöki (MSc) szakának I. évfolyamos hallgatója: Hagyományos fagyasztással és folyékony nitrogénnel készült fagylaltok összehasonlító vizsgálata.

Földrajz szekció: Papp István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola földrajz (BSc) szakának, IV. évfolyamos hallgatója: A városi hősziget időbeli járásának hatótényezői Beregszászban.

Matematika, informatika szekció: Nagy Flóra Boglárka, a Budapesti Corvinus Egyetem gazdaságinformatikai szakának (BSc) III. évfolyamos hallgatója: A Polymer Project alkalmazási lehetőségeinek vizsgálata egy konkrét példán keresztül.

Pedagógia szekció: Sárközi Andrea, az Eötvös Loránd Tudományegyetem neveléstudományi (MA) szakának I. évfolyamos hallgatója: A sajátos nevelési igényű tanulók oktatására-nevelésére való felkészítés helyzetének vizsgálata a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanárképzésében.

Történelem, nyelvészet szekció: Popovics Roxána, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola történelem (BA) szakának IV. évfolyamos hallgatója: A kommunizmus áldozatai Eszeny községben.

dózsa