Popovics Denisz gyógykezeléséért léptek fel

Beregszászban adott koncertet a Gödöllői Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttese

2015. május 13., 11:14 , 748. szám

Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Esztergom termében adott nagy sikerű jótékonysági koncertet a Gödöllői Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttese május 9-én. A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet szervezésében megvalósult koncert bevételét Popovics Denisz beregszászi kisfiú gyógykezelésére ajánlották fel.

Kudlotyák Krisztina, a Pro Cultura Subcarpathica igazgatója lapunknak a sok nézőt vonzó koncert kapcsán elmondta: „A Gödöllői Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttesét már második alaklommal láthatja a kárpátaljai közönség. Először 2012-ben adtak nagy sikerű jótékonysági adventi koncertet, szintén egy gyermek megsegítésére. Már egy éve tervezgetjük, hogy visszatérnek, most adódott rá alkalom, remélem sokak örömére. A mai koncerten ugyancsak egy kisgyermek gyógyíttatására gyűjtünk.” Arra a kérdésünkre, hogy hogyan választották ki a támogatandó kisfiút, Kudlotyák Krisztina a következőt válaszolta: „Popovics Deniszt Pallagi Marianna, a Kárpátalja.ma újságírója javasolta. Ő egy fotózás kapcsán ment ki Beregszász egyik szociálisan hátrányos helyzetű személyeket elszállásoló önkormányzati épületbe, ott találkozott ezzel a kisgyerekkel, az édesanyjával és a problémájukkal. Mi hívtuk fel a Kezünkben a Jövő Alapítványnak a figyelmét is rájuk, és ennek a gyereknek a gyógyíttatására ajánlottuk fel ennek a koncertnek a bevételét is.”

A nyolc hónapos kisfiú agyi cisztával született, emellett vízfejűséget és epilepsziát állapítottak meg nála. Édesanyja egyedül neveli gyermekét. A kis Denisz szinte folyamatos kórházi kezelésre szorulna, ám az 1150 hrivnyás gyermektámogatás legnagyobb hányadát így is orvosságokra költi az egyedülálló édesanya, s nem futja további vizsgálatokra – mondta el lapunknak édesanyja, Popovics Marianna.

A koncerten a közönség Antonio Vivaldi: A-moll hegedűversenyét, Johann Sebastian Bachtól a H-moll szvitet, Benjamin Britten művei közül a Simple Symphonyt és Bartók Bélától a Román táncokat hallhatták a Gödöllői Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttesének kitűnő előadásában. A koncert végén állva tapsolt a hálás közönség.

Mi Juniki Spartacus koncertmestert kérdeztük a Gödöllői Szimfonikus Zenekarról a nagy sikerű koncert után: „A zenekar még a hetvenes években alakult helyi zenetanárokból, amely kezdetben kamarazenekarként működött. Aztán szép lassan szimfonikus zenekarrá nőtte ki magát. Ma tizenheten jöttünk Beregszászba, ami körülbelül a fele a zenekarnak. Nagy szimfonikus műveket is szoktunk játszani, van bérleti sorozatunk Gödöllőn. Tehát nagyon komoly zenei élet van nálunk. Nagyon örülök, hogy a testvérvárosokba is eljutunk, és meg tudjuk osztani, amink van.” Arra a kérdésre, hogy miért tartják fontosnak a jótékonykodást, Juniki Spartacus a következőket válaszolta: „Ez belefér, hát akkor miért ne. Én is kisebbségben születtem, a Délvidékről jövök, és tudom, hogy mennyire fontos az összetartás érzése, és mennyire fontos egymásban a lelket tartani. A körülményekhez képest igyekszünk, mert tudjuk, ha belül béke van, akkor a környezet lehet bármilyen.”     

Badó Zsolt