Járás helyett jön a „povit”, megye helyett a „régió”

2015. május 16., 14:15 , 749. szám

Akár már két hónap múlva átkeresztelhetik a területi közigazgatási egységeket Ukrajnában, a povitok a mai járásokat váltanák. A megyéket – oblaszty – régiókká keresztelnék át – jelentette az UNIAN hírügynökség a TSZN-re való hivatkozással. Az elképzelést támogatta az elnöki adminisztrációban ülésező alkotmányozó bizottság.

A tervszerű alkotmányreform célja a decentralizáció, melynek keretében nagyobb önállóságot kapnának a régiók, mindenekelőtt pénzügyi téren – derül ki a híradásból. Az UNIAN szerint mára egyetértés alakult ki a tekintetben, hogy a povitokban a helyi tanácsokon kívül végrehajtó bizottságokat kell létrehozni.

A parlament elnöke azt állítja, hogy a reform előkészítése tekintetében az út 70 százalékát megtették, s akár már júliusban szavazhat a Legfelsőbb Tanács az említett változásokról.

„Július 15-ig kétszer kell szavaznunk. Két hónap tökéletesen elég, hogy megtegyük ezt az ukrán parlament falai között” – jelentette ki Volodimir Hrojszman házelnök.

Korábban az UNIAN arról írt, hogy 2015 első negyedévében a decentralizáció keretében mintegy 40 százalékkal nőtt a helyi költségvetések finanszírozása. A költségvetési törvénykönyvnek az év eleje óta hatályos módosítása értelmében a kormány több forrást biztosít a helyi költségvetéseknek, egyúttal fokozva felelősségüket a kiadásokért. Így a helyi költségvetésekbe folyik be a vállalatok jövedelemadójának 10 százaléka, az állami illetékek és a közigazgatási szolgáltatások díjának 100 százaléka, a környezeti adó 80 százaléka, a jövedéki adó, a természeti kincsek kiaknázása utáni befizetések 25 százaléka, a tulajdonadó, az egységes adó, a kommunális vállalatok jövedelemadója, a helyi illetékek és egyéb befizetések.

(unian.ua/Kárpátalja)