Nem adja a 33 eurót a magyar állampolgársága miatt megbüntetett jogász

2015. május 20., 09:49 , 749. szám

Nem fizet, hanem fellebbez a szlovák–magyar kettős állampolgár Gubík László jogász és Dolník Erzsébet nyugalmazott pedagógus, miután elmarasztalta őket a nyitrai kerületi bíróság. Az első fokú döntés szerint kihágást követtek el akkor, amikor megtagadták szlovák személyi igazolványuk beszolgáltatását és nem jelentek meg a rendőrségen, a hatóság ezért jogosan rótt ki rájuk 33 eurós pénzbüntetést.

Gubík László a Kossuth Rádió 180 perc című műsorának elmondta, Pozsonyba, a szlovákiai legfelsőbb bíróság elé viszik ügyüket, mert úgy tartják, alkotmányellenes, hogy akaratuk ellenére megfosztják őket szlovák állampolgárságuktól. A vonatkozó 2010-es jogszabály szerint, ha egy szlovákiai személy más ország polgárává is válik, akkor szlovák állampolgárságát elveszíti.

A felvidéki jogász, aki a magyar állampolgárságát még 2011-ben vette fel, és nyíltan vállalta, utalt rá, a szlovákiai alkotmánybíróság tagjainak legalább fele az alaptörvénybe ütközőnek tartja az állampolgársági törvényt, ám anélkül, hogy érdemi döntést hozott volna, lezártnak tekinti az ügyet.

A testület 2014 szeptemberében eljárásjogi okokra hivatkozva elutasította az állampolgársági törvény kapcsán beadott panaszt. Az indoklás szerint a testületben sem az elutasító, sem az igenlő döntéshez nem sikerült megszerezni a többséget jelentő 7 szavazatot.

(180 perc, Kossuth Rádió/hirado.hu/Kárpátalja)